
Megérkezett a betlehemi láng a Kecskeméti Városházára
Kecskemét - Vasárnap este érkezett meg a betlehemi Születés Templomából 2.700 kilométer megtétele után a fény az esti órákban Kecskemétre.
Részletek
Kecskemét - Vasárnap este érkezett meg a betlehemi Születés Templomából 2.700 kilométer megtétele után a fény az esti órákban Kecskemétre.
Részletek
Várják a nevezéseket a 2015. május 23-án induló Nemzeti Bor Maratonra, amelyen 11 nap alatt csaknem 2580 kilométer megtételével 22 borvidék mintegy 120 településén futnak keresztül a jelentkezők - közölték a szervezők az MTI-vel.
Részletek
Kecskemét - Advent harmadik vasárnapján Mák Kornél alpolgármester és Molnár Pál önkormányzati képviselő osztották a szeretetebédet a hetényegyházi Művelődési Házban. Az ebédosztásban részt vettek még Trungel Ilona, a Városi Szociális Közalapítvány titkára, valamint a Hetényegyházi Római Katolikus és Református Egyházak. Az ebédet a Sheraton Hotel és a Jégszilánk Kft. hozták. A Református Egyház felajánlásában pedig almát kaptak a családok. A helyszínen a rendfenntartásban a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Kecskeméti Huszárok Hagyományőrző Egyesület tagjai vettek részt.
Részletek
Kecskemét – Hálaadó istentiszteletet tartottak vasárnap délelőtt a 10 éves katonatelepi templomban. A gyülekezet itt emlékezett arra, hogy 10 éve szentelték fel Katonatelepen a református templomot.
Részletek
Kecskemét - A Kecskeméti Református Internátus közössége minden évben, advent időszakában áhítattal egybekötött ünnepséget szervez, mely a karácsony előtti megállás, elcsendesedés alkalma. Az ünnepséget vasárnap este tartották az Internátusban.
Részletek
Kedves Szülők, Pedagógusok, Diákok, Gyerekek szeretettel várunk benneteket 2014.december 17-19-ig az élő szereplőkkel és állatokkal benépesített betlehemnél Kecskemét főterén a Barátok temploma melletti rom-kertben
Részletek
Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsekkel, metropolitával beszélget Farkas P. József és Molnár Zoltán a Hit és élet című műsorban. Az interjú pénteken 10 órai kezdettel hallható a Gong Rádióban.
Részletek
Múlt vasárnap meggyújtották a harmadik – rózsaszínű – gyertyát is a műkertvárosi Assisi Szent Ferenc kápolnában. Az első adventi koszorút Johann H. Wichern evangélikus lelkipásztor készítette 1839-ben. Az adventi gyertyák hagyományos színei azonban a római katolikus liturgiából származnak. Az advent nem csupán a várakozás, hanem - a húsvét előtti időszakhoz hasonlóan - a bűnbánat időszaka is, amit lila színnel jelez a katolikus liturgia. Ezért lilák az adventi gyertyák – kivéve egyet: a harmadikat, amely rózsaszínű. Harmadik héten a bűnbánatba egy kis öröm is vegyül, hisz egyre közeleg a Megváltó születése, rövidesen itt a karácsony. „Advent idején két úrjövetről esik szó. Egyik az, amikor Jézus megszületik. A teremtő Isten egyszülött Fia erre a világra jön. Aztán feltámadása után elmegy vissza az Atyához, és egyszer majd a világ végén – amit nem tudunk mikor lesz – akkor majd dicsőségben fog újra eljönni. … Örüljetek az Úrban, mert az Úr közel van!” – mondta Bárkányi Ernő atya ünnepi prédikációjában múlt vasárnap a műkertvárosi kápolnában.
Részletek
Kecskemét - Nagycsaládok karácsonyát tette boldoggá idén is a Malom Központ: ajándékokkal lepték meg őket. Dr. Fekete Csaba, a Malom Központ tulajdonos-ügyvezető igazgatója és Rácz József, a Malom Központ igazgatója vezetésével öt rászoruló családot kerestek meg szombaton. Egyebek között konzerveket, olajat, sót, cukrot, lisztet, tésztát, tisztálkodási és tisztítószereket, játékokat, no meg természetesen nagy mennyiségű szaloncukrot vittek a szeretetcsomagokban a családoknak. Ráadásként pedig a Malom Moziba szóló jegyeket is kaptak.
Részletek
Kecskemét – A harmadik gyertyát gyújtották meg a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület által szervezett Adventi szombat esték elnevezésű programsorozatban, Kecskemét főterén. A betlehemes műsorral színesített ünnepségen Mák Kornél gyújtotta meg a harmadik gyertyát.
Részletek