
Karácsonyi ajándékok készültek az adventi délutánon
Kecskemét - A Kecskeméti Református Általános Iskola felsős tanulói közül többen pénteken kézműves foglalkozással egybekötött adventi délutánon vettek részt.
Részletek
Kecskemét - A Kecskeméti Református Általános Iskola felsős tanulói közül többen pénteken kézműves foglalkozással egybekötött adventi délutánon vettek részt.
Részletek
Kecskemét - Jubileumi kórustalálkozónak adott helyet a piarista plébánia és gimnázium, melyre piarista testvériskolák énekkarait hívták. A találkozó második napján, pénteken délelőtt nagymérvű hangversenyt tartottak a Piarista Templomban a kecskeméti iskola tanárai és diáksága számára.
Részletek
Író-olvasó találkozót tartottak a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Fiúkollégiuma, valamint Kecskemét Megyei Jogú Város Hunyadivárosi részönkormányzata közös szervezésében. A találkozón Bán Mór: Hunyadiak című könyvének legújabb, hetedik kötetének „A félhold tündöklése” megjelenése kapcsán a Hunyadiak történelemben játszott szerepéről hallgathattak előadást az írótól a jelenlévők.
Részletek
Kecskemét – A Kecskeméti Fürdőben rendezik szombaton és vasárnap a II. Nyílt Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokságot. Ennek apropóján tartott sajtótájékoztatót délben a fürdőben Székely Lilla edző, Világjátékok győztes, Négyszeres Európa-bajnok, Európa-csúcstartó uszonyosúszó.
Részletek
A széchenyivárosi Szent Család Plébánia új vezetője Hatházi Róbert atya megküldte heti lelki-program tervüket, melyet örömmel osztunk meg olvasóinkkal.
Részletek
Az évente nyolcszáz állat megmentésében részt vállaló Orpheus Állatvédő Egyesület állatvédelmi munkáját segíti a Kutyakarácsony.hu jótékonysági támogatói program. Kutyaház, itató-etető tál, jó minőségű állateledel beszerzése a cél, illetve az, hogy az egyesület az állatmentő munkája során felmerülő állatorvosi és fenntartási költségeket megfelelő módon fedezni tudja. Az egész éves jótékony tevékenységhez a legapróbb segítséget is hálás köszönettel fogadja az állatvédő egyesület.
Részletek
Kecskemét - Csütörtök délután folytatódott a Holokauszt Emlékév kecskeméti programsorozata. Itt jelentették be, hogy Kecskeméten jövő áprilisig tart a Holokauszt Emlékév.
Részletek
Kecskemét - Több százan vettek végső búcsút csütörtök délután a református temetőben Szabó Józseftől, Kecskemét egykori tűzoltóparancsnokától. A nyugállományú ezredes december 3-án, 68 éves korában hunyt el.
Részletek
Kecskemét - Személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze péntek reggel az M5-ös autópályán, Kecskemét közelében. A balesetben többen megsérültek. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint december 12-én 5 óra 58 perckor az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, a 101-es kilométerszelvénynél, egy személygépkocsi és egy kistehergépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. A baleset következtében többen megsérültek. A helyszínelés idejére a rendőrök lezárták a belső forgalmi sávot.
Részletek
Az egészségügyi kormányzat 900 millió forintos fejlesztése nyomán megkezdődhetnek a tüdő-transzplantációk Magyarországon - jelentette be a kormányszóvivő pénteken Budapesten.
Részletek