
Idei csúcsra drágul a benzin és a gázolaj
Öt-öt forinttal nő mind a benzin, mind pedig a gázolaj literenkénti ára a hazai töltőállomásokon szerdától - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését.
RészletekÖt-öt forinttal nő mind a benzin, mind pedig a gázolaj literenkénti ára a hazai töltőállomásokon szerdától - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését.
RészletekKedves, családias, de nagy érdeklődéssel kísért rendezvény volt szombaton Dabason. A város két jelesét - apát s fiát, díszpolgárát - köszöntötték. Iősebbik Bábel Balázst, aki nemrég töltötte be 90. életévét és fiát a 60 éves Balázst. Aki a Magyar Katolikus Egyház második papja, a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye főpásztora.
RészletekKecskemét egyik legpatinásabb nevű vendéglátó komplexuma a Három Gúnár Hotel, Étterem és Rendezvényház tulajdonosai, vezetői évek óta tudatosan építik a márkát. Kockázatoktól sem visszariadva fejlesztenek. EU-s pályázati támogatásból épült és a napokban adják át a teljesen új kibővített éttermüket és szálloda egységüket. Melyet a Verbau Kft. vállalt föl generál kivitelezésre. A város új idegenforgalmi központja alakulhat ki így, melyet már nagyon várnak a cég törzsvendégei, az igényes vendégfogadás pártolói. Amint azt tudósítónk megtudta a Három Gúnár még az ünnepek előtt megnyitja kapuit az ízek szerelmesei előtt.
RészletekA Porta Köztér Munkacsoport fotósa ma délelőtt fényképezte a képeken látható megrongált gyalogosakat védő oszlopot a Deák téren. Ki lehetett a hibás, a cserbenhagyó - nem tudni. Azt azonban tudjuk, hogy egy ilyen sérülés, károkozás súlyosan rombolja a tér vizuális képét. Arra utal, hogy a város gazdái nem elég éberek. Reméljük, hogy néhány nap és helyre áll a rend a Deák téren.
RészletekVasárnap, Kecskemét búcsúnapján zászlószentelésre készül a Wojtyla Ház közössége. Az ebédek előtt, a szokott napi megbeszéléseken, közös elmélkedéseken a szimbólumokról esik szó. Mi kerül a zászlónkra? Ma Farkas P. József alapító Kosztolányi Dezső Zászló című versét mondta el. Hamarosan pedig megindulnak a próbák, melyeken részt vesznek a Nemzetőrség Kecskeméti egyesületének tagjai is. A szövet és a bot - vasárnaptól fontos üzenetet hordoz majd: azt amit névadónk, védelmezőnk, atyánk képvisel. Mély hit az emberségben. Bizalom az Atyában! A \"Ne féljetek!\"-Evangélium hitelében.... A lelki készülődést imával zárták, ezután bizony jól esett az ebéd is, igazi kakas pörkölt; tésztával.
RészletekKitűnő tervet iktatott be a Wojtyla család hétfői programjába Farkas Judit animátor. A közösség érdeklődő tagjaival fölkeresték a Művelődési Központban Bahget Iskander tárlatát. A jeles Hetényegyházán élő, - november 25.-től már Megyei Prima-díjas - fotóművész csodavilágba, Észak-Afrika karakter országába kalauzolta el testvéreinket. Igazi kaland a pazar gyűjtemény megtekintése. A képek jól mutatják Bahget Iskander nem turista az arab világban, hanem hazajáró lélek. Itt él közöttünk, szomszédom is lehetne. De ha abba a világba tér vissza, ahová tágabban értelembe vett familiáris közössége köti, másképpen lát és másképpen érez mint egy európai. Ez a kettőség teszi különösen értékessé a Egyiptom sorozatot. Nem véletlen, hogy a Wojtyla Ház lakói osztatlan elismeréssel szóltak a látottakról. Tisztelettel gratulálunk Iskri, tisztelt Művész ÚR!
RészletekII. János Pál pápa (Karol Wojtyla): Az aranyműves boltja című előadás bemutatója: november 28-án, advent első vasárnapján volt, este 7 órakor a Kelemen László Kamaraszínházban, Cseke Péter rendezésében.
RészletekMegyénk közútjain vasárnap 4 könnyű sérüléses és 2 anyagi káros közlekedési baleset történt. Az elmúlt 24 órában 1 ittas vezetővel szemben volt rendőri intézkedés vezetői engedély elvételével.
RészletekOrszágos előrejelzés: Várható időjárás az ország területére hétfő estig: Eleinte jobbára borult idő várható, főleg keleten, északkeleten esővel. Később egyre többfelé elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, és csak elszórtan valószínű zápor, hózápor. A nyugati, délnyugati szelet sokfelé erős lökések kísérik. A hőmérséklet kora délután általában 0, +6 fok között, délen helyenként 8, 9 fok körül, késő este -2, +3 fok között alakul.
RészletekA katolikus iskola 1995. július 1-jén kezdte meg működését az egykor Országos Tanítói Árvaház majd, szovjet iskolaként, később a város egyik általános iskolájaként működő Szent Imre utcai épületben. Az alapítók között a legjelesebb dr. Dankó László érseké; de ott találjuk Farkas László helynök-plébánosét is. Nem volt könnyű a kezdés. 2004-ben azonban már megnyitotta kapuit a Szent Margit Óvoda. 2005-ben pedig Szent Imre néven egységes katolikus intézmény alakult Kecskeméten. Mely 2009-ben újabb egységgel - a Teleki lászló utcai létesítménnyel - gazdagodott. Vasárnap délután ünnepi szentmise keretében mondtak hálát az Úrnak mindazok, akik szinvonalas iskolát/óvodát nyertek a fejlesztések, vállalások nyomán; illetve biztos munkahelyet. A Charitas Rádió most közreadja dr. Bábel Balázs prédikációját. Fogadják szeretettel!
Részletek