Ezért bukik el a cégek 40 százaléka az első évben
Magyarországon az újonnan alapított cégek 40 százaléka elbukik az első évben, és a 80 százalékuk nem éli túl az első öt évet. Egyedülálló szolgáltatás mentheti meg a vállalkozásokat.
RészletekMagyarországon az újonnan alapított cégek 40 százaléka elbukik az első évben, és a 80 százalékuk nem éli túl az első öt évet. Egyedülálló szolgáltatás mentheti meg a vállalkozásokat.
RészletekA Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota kiállítóhelyének júliusi extra kínálata: 2015. július 14. és 31. között ingyenes látogatást biztosítanak a Nagyurak és vezérek. Híres avar leletek a Kiskunságból”, valamint a „Válogatás a KKJM Képzőművészeti Gyűjteményéből (Mednyánszkytól Farkas Istvánig)” és a „Tóth Menyhért életműve” című állandó, és a július 19-éig meghosszabbított török kortárs képző- és fotóművészeti tárlatok megtekintéséhez.
RészletekKósa Gyula kiskőrösi önkéntes, természetvédelmi őr helyreállította és visszatette a pár éve kihelyezett Porta táblát, melyet a Porta hulladékmentesítési akció végén helyeztek ki a Porta önkéntesek. A Kiskőrös és Csengőd közötti úton a volt 8-as parkoló ma Natura 2000 területet azóta is rendszeresen takarítja és felügyeli. Ami történt: A kerékpárút kivitelezése során a figyelmeztető táblákat ripityára törték. A táblák árát kifizettette önkéntesünk, újra gyártatta és kihelyezte, plusz a környéken a szemetet is összeszedte.
RészletekKomoly földrengés pusztította el a város jó részét, de valami csoda folytán senki nem halt meg 1911. július 8-án.
RészletekÁtlagosan havi ötvenezer forintból élnek a magyar egyetemisták és főiskolások, akik a szűkös anyagi lehetőségeik ellenére is pozitívan látják a jövőjüket, elhelyezkedési esélyüket – írja a mai Magyar Nemzet.
RészletekÖsszesen 77 kecskeméti buszmegálló felújítását kezdte meg szerdán, július 8-án a kivitelező Duna Aszfalt Kft. A felújított buszmegállókba ezt követően intelligens utastájékoztató oszlopok kerülnek, melyek folyamatosan adnak majd tájékoztatást a megállókban lévő utasoknak például arról, hogy hány percen belül érkezik meg a járat.
RészletekA kormány a menekültjoggal való visszaélések számának jelentős csökkenését várja a hétfőn elfogadott törvénycsomagtól. A sajtótájékoztatón szóba került a görög helyzet is, mellyel kapcsolatban Lázár János tudatta: Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz az Európai Tanács Görögországgal foglalkozó vasárnapi ülésén. Az adóhivatal vezetését firtató kérdésre a tárcavezető arról beszélt, hogy szerinte új adóeljárási rendhez új struktúra is kell.
RészletekA védekezés tervezett időpontja július 10. (péntek). A légi kémiai védekezésre a napnyugta előtti órákban kerül sor: rossz idő esetén a permetezést július 11-12-én, ugyanebben az időben végzik el. A felhasználásra kerülő vegyszer megnevezése: Légi irtásnál: CORATRIN, AQUA-OTHRIN, MOSQUITOX1 ULV, Földi irtás során: CORATRIN, MOSQUITOX FOG.
RészletekSzemereyné Pataki Klaudia befogadó nyilatkozatban kérte Ferenc pápát arra, hogy támogassa Kecskemét 2018-as Európa Ifjúsági Fővárosa pályázatát. Kecskemét polgármester asszonyának levelét személyesen adta át Vatikánban dr. Róna Tamás, az Alföldi Régió vezető rabbija.
Részletek„A duális képzés magyarországi prototípusa a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban és a Knorr-Bremse Magyarországnál született” – mondta dr. Palkovics László, államtitkár a DWC „Új fejlesztések a duális főiskolai képzés magyarországi bevezetésében” címmel megrendezett kerekasztal-beszélgetésén a Bács-Kiskun megyeszékhelyen. A felsőoktatásért felelős államtitkár hangsúlyozta: a Mercedes-Benz gyár duális képzése mintaként szolgálhat az üzleti és felsőoktatási szereplők számára. A kormányzat azért vezette be a duális képzési modellt a felsőoktatásba az idei esztendőben, mert Magyarországon szorosabbra kell fűzni az egyetemek és főiskolák, illetve a gazdasági szereplők közötti kapcsolatot, ez ugyanis a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés egyik záloga. – „Duális képzések indítására jelenleg műszaki, informatikai, agrár, természettudomány és gazdaságtudományok képzési területeken van lehetősége az intézményeknek. 2015 szeptemberében 21 intézményben, 79 alapképzési szakon és egy mesterszakon, több mint 300 együttműködő gazdasági szervezetnél akár több mint 800 hallgató is megkezdheti tanulmányait a duális képzésű alapképzési szakokon.
Részletek