Április 20. szombat, Konrád, Tivadar
Szent Anna napját ünneplte a Wojtyla Ház

Szent Anna napját ünneplte a Wojtyla Ház

2013. július 29. 14:56 | Wojtyla Ház

2006. július 26-án, Szent Anna napján mintegy ötven éhes szegény ember kereste fel az önkormányzat egykori családsegítő központját, a romos, elhagyott Egressy utcai épületet. A dohos, elhagyatott épületben ebédet kínáltak, mely mellé ígéretek is „kerültek”: a vakolathullás eltűnik és egy szép, felújított, megfiatalított otthon lesz. Naponta fogunk kínálunk meleg ételt, akár százhúsz rászoruló számára is. Akkor még nem hittük, hogy több száz adományozó segítségével, pár év múlva álmunk megvalósul. Ezt a csodás napot ünnepelte a Wojtyla Ház gondozottjai és a központ állandó támogatói, főzői július 26-án pénteken. A program a Wojtyla téren, II. János Pál pápa szobránál kezdődött, ahol Farkasné Pásztor Jolán a ház vezetője beszélt eddigi munkánkról, életünkről, sikereinkről. Mára sikerült elérnünk, hogy mindennap kínálunk meleg ételt a központunkban, akár százhúsz rászoruló számára is, emellett pedig egyéb szolgáltatásokat és kulturális programokat nyújt az intézmény a rászorulók számára. Majd Sándor Pálné és Godány Péterné házunk önkéntes-segítői megkoszorúzták házunk névadójának kecskeméti szobrát.

Részletek
Felnőttek hittanórája Kalocsán az egyházmegye főpásztorával HIT ÉVE: 2013 május 16.

Felnőttek hittanórája Kalocsán az egyházmegye főpásztorával HIT ÉVE: 2013 május 16.

2013. május 16. 22:49 | Dr. Bábel Balázs

A Biblia üzenete, titkai, a nagy világvallások - sok ehhez hasonló téma kerül napirendre hétről hétre Kalocsán, a Katona István Házban csütörtökönként megrendezett tartalmas találkozásokon. Hallgassák meg a legutóbbi összejövetelen rögzített hanganyagot. Az előadó: dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye érseke.

Részletek