KSH felmérés a civil szektoról
Az 53022 működó szervezet bevételeinek összege meghaladta a 731 milliárd forintot. A szervezetek közel fele 500 ezer forintnál kisebb bevételű.
RészletekAz 53022 működó szervezet bevételeinek összege meghaladta a 731 milliárd forintot. A szervezetek közel fele 500 ezer forintnál kisebb bevételű.
RészletekA Levegő Munkacsoport és a Piliscsabáért Egyesület az év elején megtámadta az új 10-es út Üröm és Pilisvörösvár közötti szakaszának környezetvédelmi engedélyét.
RészletekPert kezdeményeztek a kecskeméti önkormányzat és a Malom Center tulajdonosai ellen.
RészletekMegválasztották a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek igazgatóit, akik március 1-től töltik be tisztségüket.
RészletekElkészült a mintegy kétezer oldalas dokumentációt tartalmazó engedélykérelem a 2003-as paksi üzemzavar további elhárítási munkáihoz.
RészletekRegionális nemzetközi légikikötővé bővítené a szegedi önkormányzat a város füves sportrepülőterét. A természetvédők ellenzik a tervet: a Fehér-tó közelsége miatt attól tartanak, hogy riasztással, a madárrezervátum nyugalmát háborgatva, próbálják majd távol tartani a légi folyosótól a madárcsapatokat. E nélkül nem volna biztonságos a légi forgalom.
RészletekTöbb területen is árvízvédelmi készültséget rendeltek el //2005.02.24. Több mint 360 kilométernyi folyószakaszon rendeltek el árvízvédelmi készültséget, mivel a megenyhült időjárás miatt több területen megemelkedett a vízszint - közölte az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság csütörtökön.
RészletekÁrvízvédelmi óvintézkedéseket tesz a nyíregyházi vízügyi igazgatóság a Felső-Tisza vízgyűjtő területére hullott jelentős, mintegy 2,6 milliárd köbméter hó miatt - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára szerdán Vásárosnamény térségében.
RészletekKecskemétről indult az a kezdeményezés, amelynek eredményeképp megszületik a parlagfű visszaszorításáról szóló törvény, és várhatóan jóval kevesebb pollent kell majd belélegeznünk nyilatkozta lapunknak Kohajda László, Kecskemét környezetgazdálkodási bizottságának elnöke.
Részletek