December 21. szombat, Tamás

Újból eresztik a Velencei-tavat

2006. február 24. 10:20

Másodpercenként három köbméter vizet engednek le a Velencei-tóból a dinnyés-kajtori csatornán keresztül; a zsilipek újbóli megnyitását a tó kívánatosnál magasabb, 173 centiméteres vízállása tette szükségessé - közölte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. A következő időszakban legalább 3-5 centiméterrel - 168-170 centiméterre - szeretnék csökkenteni a tó vízszintjét, a magas vízállás ugyanis a tó egyes részein megrongálhatja a partvédő műveket - mondta el Csonki István.

Részletek

Nőtt az áruszállítás, kevesebb az új autó

2006. február 23. 11:04

A szállítási ágazatokhoz tartozó magyarországi vállalkozások 4,4%-al több árutömeget szállítottak 2005-ben, mint a megelőző évben, az árutonna-kilométerben számított teljesítmény pedig 12,8%-al nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A közlemény szerint a távolsági személyszállítás utasszáma 0,3%-al, míg az utaskilométer-teljesítmény 2,8%-al emelkedett tavaly a bázisidőszakhoz képest. Ezzel szemben 4,2%-al csökkent a helyi személyszállítás utasszáma, utaskilométerben kifejezve 2,8% volt a visszaesés.

Részletek

Szakmai hibák jellemzik a kétpói hulladéktároló megépítését

2006. február 22. 11:16

A minden érintett által elfogadott szakértő jelentése szerint szakmai hibák sora történt a Szolnok térségi hulladék-gazdálkodási rendszer legfontosabb eleme, a kétpói hulladéktároló megépítése során - közölte a beruházás megvalósítására alapított konzorcium egyik tagja. A jelentést a 24 önkormányzat alkotta konzorcium egyelőre nem hozta nyilvánosságra, tagjai, a polgármesterek két hetet kaptak tanulmányozására, azt követően hoznak döntést arról, történt-e kivitelezési hiba, illetve annak milyen következményei lesznek. Az MTI-t tájékoztató konzorciumi tag elmondta: a szakértői jelentés szerint már a lerakó tervezésénél voltak gondok, miután az eltért az építési engedélyben foglaltaktól.

Részletek

Márciustól Nemzeti Energiatakarékossági Program

2006. február 21. 10:06

Március 10-től lehet jelentkezni a korábbi évek egyik legsikeresebb lakossági pályázatának felújított változatára, a Nemzeti Energiatakarékossági Programra (NEP). Az 1,2 milliárd forintos keretből 800 millió forint jut az energiahatékonysági és 183 millió forint a megújuló energiaforrások felhasználását célzó tenderekre. Emellett 200 millió forint végrehajtásra és 16 millió az egyéb költségekre fordítható. Az Energiaközpont Kht. által várhatóan a jövő héten meghirdetendő pályázatok két részből állnak majd.

Részletek

Felgyorsultak a gleccserek

2006. február 20. 10:02

Az elmúlt öt évben megduplázódott grönlandi gleccserek jégmennyisége a vártnál nagyobb mértékben emelheti meg a tengerszintet - derül ki egy amerikai kutatásból. A jelenséget egyrészt a jégmezők jelentősebb mértékű olvadása, másrészt a gleccserek felgyorsult mozgása okozza - jelentették be a NASA és a Kansasi Egyetem közös laboratóriuma, a Jet Propulsion Laboratory(JPL) munkatársai, a tanulmány szerzői az Amerikai Tudományos Haladásért Egyesület St. Louisban rendezett konferenciáján.

Részletek

Ne féljünk a vadmadaraktól!

2006. február 17. 11:14

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a WWF Magyarország felhívja a figyelmet, hogy a madárinfluenza-járvány terjedésének a vadon élő vízimadarak is csak áldozatai, ne tekintsük őket bűnbaknak. Egyes, nem túl nagy világállományú, egy helyen nagy tömegben telelő vízimadarak, mint a vörösnyakú lúd vagy az indiai lúd akár a kipusztulás szélére is kerülhetnek a betegség miatt. Eddig még soha nem fordult elő, hogy emberek vadmadaraktól fertőződtek volna, erre a zsúfoltan, rossz higiéniai körülmények között tartott házibaromfival való érintkezés során van esély. A fokozott megbetegítő képességű influenzatörzs (H5N1) okozta járvány vadmadarakban 2005-ig nem fordult elő.

Részletek

Új terepjárók segítik a természetvédelmi őrök munkáját

2006. február 16. 11:01

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 31 darab új terepjárót adott át a nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálatainak. Az érintettek a helyszínen 25 Ford Ranger-t vettek át, míg a 6 Suzuki Jimny-t később juttatják el a nemzeti parkokhoz. A tervek szerint egy éven belül a természetvédelmi őrök valamennyi kiöregedett Lada Niváját új járművek váltják fel. A természetvédelmi őrszolgálat technikai felszereltsége az utóbbi években jelentősen javult. 2004-ben például a régi Lada Nivák közül már 37-et lecseréltek, most pedig további 31 új terepjárót helyeznek üzembe a nemzeti parkokban.

Részletek

Jönnek a vándorlók

2006. február 16. 11:00

Most még csak kisebb számú madár vonul át az országon, az igazi invázió március-áprilisra tehető. Akkor milliószámra érkeznek a madarak - mondta Karcza Zsolt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület madárgyűrűzési központjának vezetője. Egyelőre a rövid távon mozgó szárnyasok kelnek útra. Ilyen például a bütykös hattyú. Hazánkban mintegy ezer pár fészkel belőlük, ám ebben az időszakban az északról érkezett hattyúkkal együtt a létszám megduplázódik.

Részletek

Fogy a zöld

2006. február 10. 10:59

Hazánk fával és gyeppel borított területéből mind többet szakítanak ki a lakóparkok, a logisztikai bázisok és a bevásárlóközpontok. Az erősödő építkezési láz miatt az úgynevezett zöldmezős beruházások értékes, biológiailag aktív felületet vesznek el a városlakóktól. Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport környezeti tanácsadó irodájának vezetője arról tájékoztatott, hogy mára az ország tizenhét százaléka beépített, tehát ekkora hányadán csak épületeket, üzemeket, raktárakat, utakat és vasutat találunk. Az ipari és szolgáltatólétesítmények gomba módra szaporodnak, főleg a mezőgazdasági művelésből kivont területeken.

Részletek

Szili Katalin találkozója a zöldek képviselőivel

2006. február 9. 10:11

Kialakult nemzetközi gyakorlat, hogy a parlamenti választások előtt a környezet- és természetvédő társadalmi szervezetek értékelik a kormányzat eddigi környezetvédelmi teljesítményét, és megfogalmazzák elvárásaikat a következő kormányzati ciklusra. Ezeket az elvárásokat 12 pontban foglalta össze a hazai környezetvédő mozgalom a 2005 áprilisában, Zalaegerszegen tartott országos találkozóján. Mindezek megbeszélésére a hazai országos és regionális környezet- és természetvédő szervezetek találkozókat készítenek elő a parlamenti pártok elnökeivel és miniszterelnök-jelöltjeivel.

Részletek