December 21. szombat, Tamás

Nem akar szennyezőgáz-kereskedelmi rendszert az USA

2006. január 12. 10:58

Syndeyben hat ország részvételével zajló, a klímaváltozással foglalkozó konferencián az USA és Ausztrália kormányának képviselője is megerősítette, hogy nem fontolgatják nemzeti kereskedési rendszer bevezetését szennyezőgáz-kibocsátási jogokkal. Ehhez ugyanis kibocsátási kvótákat kellene megállapítani, megfelelően a kiotói megállapodásnak, amit nem írtak alá és nem is tervezik.

Részletek

2006-ban az év fája a magyar kőris

2006. január 12. 10:57

Az év fája mozgalom szervezésére létrejött kuratórium a 2006. évre a magyar kőrist (Fraxinus angustifolia subsp. danubialis) választotta az év fájának. A magyarországi év fája mozgalom 1996-ban német mintára szerveződött, s annak hagyományait követi. Célja, hogy a hazai erdőkben élő fafajokra széles körben felhívja a figyelmet, azért, hogy a jövőben nagyobb gondot fordítsanak megőrzésükre, alkalmazásukra, védelmükre.

Részletek

Szélerőmű-parkot terveznek Paks közelében

2006. január 11. 10:39

Paks szomszédságában lévő Németkér szélerőmű-parkot tervez, a környezetvédelmi felügyelőség elvi engedélye már a birtokukban van. A tervezett 26 helyett 20 torony felállítását engedélyezte a környezetvédelmi felügyelőség, azóta megkapták a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyét is a régészeti feltárásokra - mondta Bakos Batu, Németkér polgármestere a tervezett szélerőmű-parkkal kapcsolatban. Jelenleg az áramszolgáltatóval folyik az egyeztetés arról, hogy egy elektromos vezetékkel a transzformátort összekötik a paksi alállomással - nyilatkozta a polgármester.

Részletek

Készül a második cernavodă-i atomreaktor

2006. január 11. 10:38

Május végén üzembe helyezik Románia második atomreaktorát a cernavodăi erőműben. Az országban jelenleg egyetlen atomreaktor működik egy 706,5 megawatt kapacitású kanadai Candu-reaktor, amelyet 1996-ban helyeztek üzembe. Az új reaktor-, amely 700 megawattos teljes kapacitásának eleinte csak 40 százalékán üzemel majd –, 2007-ben éri el teljes működési kapacitását.

Részletek
Magyar tanyavilág: mobiltelefon van, internet nincs

Magyar tanyavilág: mobiltelefon van, internet nincs

2006. január 11. 09:35

A tanyák kevesebb mint három százalékában van internet-hozzáférés - áll abban a felmérésben, amelyet 2005-ben négyezer külterületi ingatlanon végzett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kecskeméti intézete. A kutatás során a Homokhátságon felkeresett négyezer tanya...

Részletek

Másfél millió ember biztonsága a tét

2006. január 10. 10:37

Immár három éve, hogy életre hívták azt a tervet, amely nemcsak árvízvédelmi, de integráltan vidékfejlesztési és természetvédelmi célokat szolgál. Az alacsonyan fekvő Tisza-parti települések azóta várják, hogy a beharangozott árvízvédelmi beavatkozások megkezdődjenek, és közvetlenül érezzék hatását, legfőképpen a biztonságot.

Részletek

A megújuló energiaforrásokat vizsgáló program indul a Dél-Alföldön

2006. január 9. 10:47

A biológiai eredetű megújuló energiaforrásokat vizsgáló kutatási program indul a Dél-Alföldön, melyhez a régió vállalkozásaiból és a Szegedi Tudományegyetemből (SZTE) álló konzorcium három évre egymilliárd forintos támogatást nyert. A program célja a biológiai eredetű megújuló energiaforrások - biogáz, biohidrogén, bioetanol és biodízel - előállításának vizsgálata, és az elért eredmények gyakorlati alkalmazása - mondta Kovács Kornél, a SZTE professzora, a Biotechnológiai Tanszék vezetője.

Részletek

Magyar tanyavilág: mobiltelefon van, internet nincs

2006. január 9. 10:45

A tanyák kevesebb mint három százalékában van internet-hozzáférés - áll abban a felmérésben, amelyet 2005-ben négyezer külterületi ingatlanon végzett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kecskeméti intézete. A kutatás során a Homokhátságon felkeresett négyezer tanya 61 százalékában volt mobil- vagy rádiótelefon, 9 százalékában volt számítógép, 2,8 százalékában internetkapcsolat és 50 százalékot elérte azoknak a tanyáknak az aránya, ahol személyautó található.

Részletek

Emlékpark Izsákon

2006. január 6. 11:20

A Porta Egyesület 2006. évi tervei között egy jeles izsáki vállalás is szerepel. A Szent Mihály templom ősi kertjének helyrehozatalát a Kiss Kertész Duóval közösen vállalták fel, egy pártolásra érdemes kezdeményezéssel. Az egy hektáros őskert megújítása, a sérült fák leváltása immár halaszthatatlanná vált. A szépen tervezett, korszerű, a helyhez méltó parkba ennek során emlékfák kerülnek, régi, Izsákról elszármazott családok sarjai, egykori papok, egyházi vezetők, s más jeles szülöttek előtt főt hajtva.

Részletek

Megkezdődnek az ásatások

2006. január 6. 11:18

A tervek szerint február 5-én nyitják fel az első szarkofágokat a kecskeméti Barátok temploma pincéjében. Különleges alkalom lesz ez, egy rejtélyekkel övezett felfedezés első állomása. Az egyháztörténészek szerint ugyanis meglepetéseket is tartogathat a feltárás. A nagy várakozás övezte alkalomra – a műszaki szakemberek és az ÁNTSZ munkatársain kívül – elvárják Kálmán Peregrin ferences szerzetest, és Biczó Piroska régészt is.

Részletek