December 21. szombat, Tamás
Játék a tűzzel – harminchárom éve

Játék a tűzzel – harminchárom éve

2008. február 4. 11:53

(RA) – Immáron több mint három évtizedes múlttal büszkélkedhet a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelye, amely ebben az évben is szerteágazó, gazdag programokat kínál – a zománcművészeknek, illetve a műértő közönségnek egyaránt.

Részletek
Vegyük észre, tegyünk ellene - fiatalok emberi jogi konferenciája

Vegyük észre, tegyünk ellene - fiatalok emberi jogi konferenciája

2008. február 2. 22:38

Február 2-án az Ifjúsági Otthonban "Vegyük észre, tegyünk ellene" címmel ifjúságügyi- emberi jogi módszertani bemutatót és szakmai fórumot rendeztek. A rendezvényt Mészáros Márta az intézmény ifjúsági ügyekért felelős munkatársa nyitotta meg. A rendőrség is felismerte a civil szervezetek bevonásának lehetőségét és előnyeit, így az ő segítségükkel közösen jöhetett létre ez a rendezvény. A konferencia célja a fiatalok aktivizálása terén végzett munka eddigi tapasztalatainak és különböző módszereinek megosztása és megvitatása volt...

Részletek
Ex Libris varázs - Bodri Ferenc kiállítása

Ex Libris varázs - Bodri Ferenc kiállítása

2008. február 2. 14:45

Pénteken a Katona József Könyvtár helyismereti gyűjteményében Bodri Ferenc grafikus és festőművész kiállítása nyílt meg. A könyvtár részéről Faragó Tiborné, a helyismereti gyűjtemény vezetője köszöntötte a termet megtöltő érdeklődőket. Elmondta, hogy a helyismereti gyűjtemény időszakos kiállítások keretében mutatta be már eddig is városunk történelmének egy-egy fejezetét vagy Kecskemét nevezetes szülöttjeinek munkásságát, életművét. A jelen kiállításon azonban nem csak...

Részletek
"Sem magasság, sem mélység nem rettent"

"Sem magasság, sem mélység nem rettent"

2008. február 1. 08:31

- az idei feladatok méltóak Kecskemét jelmondatához - fogalmazott dr. Brúszel László MSZP frakcióvezető a csütörtöki közgyűlésen, napirend előtti felszólalásában. Minden év fontos, de 2008. talán különösen is kiemelkedő év lesz a város számára. Hosszútávon dőlhet el ugyanis, hogy a város új lendületet kap-e a fejlődésben, vagy nem. Az a jó értelemben vett verseny, amely a városok, a települések között megkezdődött az Európai Uniós csatlakozással a pénzügyi forrásokért, teljes terjedelmében most lesz először érezhető, itt a dél-alföldi régióban is. Csak megalapozott és jól előkészített városfejlesztési tervekkel lehet megpályázni azokat a pénzügyi forrásokat, amelyek meghatározhatják egy-egy település sorsát a következő évtizedre. És csak ilyen projekteket támogatva lehet sikeres a város érdekérvényesítése annak érdekében, hogy pénzekhez jussunk - mondta a frakcióvezető. Szükségesnek tartják azt, hogy a pályázati előkészítő munkát a nyitottabb szakmai és várospolitikai alapokon felgyorsítsák és a különböző pártokhoz tartozó politikusok az eddigieknél is jobban összefogva érvényesítsék a város érdekeit a döntéshozó szerveknél. Mert a jó előkészítés mellett, a hatékony érdekérvényesítés is út a sikerességhez. Az MSZP városi képviselőcsoportja ebben is partnere lesz a városvezetésnek, mint ahogy ezt eddig is tette - szögezte le napirend előtti hozzászólásában dr. Brúszel László.

Részletek
Mesterségünk címere!

Mesterségünk címere!

2008. január 31. 16:10

Hangulatos, rendezvénynek adott otthont a 100. születésnapját ünneplő valamikori Iparos Otthon (most Ifjúsági Otthon). Iskolás gyerekek érkeztek a város és környező települések iskoláiból és töltötték meg a színháztermet. Első műsorszámként a Kodály Zoltán vegyes kar, a valamikori dalárda utód énekkara köszöntötte dalcsokorral a résztvevőket. Meglepetésként az énekkar karvezetője bevonta a fiatal közönséget egy mindenki által ismert pásztor dal közös eléneklésére. Ezek után következtek a különböző gyermek csoportok előadásai, akik rövid verses,dalos műsorokban mutatták be a lassan már feledésbe merülő kézműves mesterségeket. Mi sem zárhatta jobban a rendezvényt, mint az hogy megvendégelték a „kis céhmestereket” és a közös kézműves foglalkozáson ki-ki kipróbálhatta tudását a különböző mesterségek elsajátításában.

Részletek
Emelkedő viteldíjak, csökkenő járatok

Emelkedő viteldíjak, csökkenő járatok

2008. január 31. 14:59

(kovy) 8%-kal növeli tarifáit, 4,4% járatellátás mellett a Kunság Volán Zrt. 2008. március 1-jétől. A kecskeméti közgyűlés csütörtöki ülésén a szolidabb áremelési javaslatot fogadta el. A Kunság Volán Zrt.-nek így 227 millió Ft normatív támogatásra van szüksége a kalkulált veszteség kiegyenlítéséhez. Nádasdi Miklós MSZP-s képviselő a téma tárgyalása kapcsán Kecskemét tömegközlekedését egy lefelé irányuló spirálhoz hasonlította. Az infláció mértékének megfelelő áremelés ugyanis évről-évre elégtelen a veszteség kiegyenlítéséhez, ami időről-időre több támogatást tesz szükségessé. A képviselő szerint szükséges lenne mielőbb komplexen foglalkozni a probléma megoldásával. A 2008. március 1-jétől érvényes helyi autóbusz-közlekedés hatósági árait a következő (belső) oldalon olvashatják:

Részletek
8%-kal emelkedik a szemétdíj Kecskeméten

8%-kal emelkedik a szemétdíj Kecskeméten

2008. január 31. 11:57

(kovy)A Városgazdasági Kft. és a Regionális Hulladéklerakó Kft. közgyűlés elé benyújtott díjmódosítási javaslatait figyelembe véve, a két szolgáltató szolgáltatására kiterjedően, a 2007. évi 8%-os mértékű árindexnek megfelelő díjemelést fogadott el egységesen a képviselőtestület a települési szilárd hulladékkezelés közszolgáltatás díjának módosítása során. A két díjnövelési változat közül ez volt a mérsékeltebb emelés, a másik a Városgazdasági Kft. esetében 13,3%-os, a Regionális Hulladéklerakó Kft. esetében 12,9%-os árnöveléssel számolt. Az önkormányzat a rendeletmódosítással maradéktalanul eleget tett szerződésben vállalt kötelezettségének, az előző évi inflációval azonos mértékű díjemelésnek. Fontos rendező elv volt jobb- és baloldalon egyaránt, hogy a február elsejétől érvényes díjemelés a lakosság terheit csak a legszükségesebb mértékben növelje.

Részletek
Konszenzusos lakbéremelés

Konszenzusos lakbéremelés

2008. január 31. 11:27

(kovy) Az eredeti elképzelésekkel ellentétben csak az általános forgalmi adóról szóló törvény változása miatt emelkedik 2008. február elsejétől az önkormányzati lakások bérleti díja Kecskeméten. Ez az árnövelés is 20 %-ot jelent, ugyanis az ingatlankezelési tevékenység 2008-tól az Áfa-köteles tevékenységi körbe tartozik. A tervezet szerint a működési költségek növekedése 3%-os, a részleges felújítási munkák költsége pedig 7%-os lakbéremeléssel járt volna. E 10% mellé jött volna még az Áfá-ból adódó 20 %. A bérlők teherviselő képességének figyelembevétele azonban azt indokolta, hogy Szemereyné Pataki Klaudia Fidesz frakcióvezető javaslatát az MSZP frakcióvezetője, dr. Brúszel László is támogassa. A módosítással a közgyűlés is egyetértett.

Részletek