Újabb komédia a Kamaraszínházban
A kecskeméti Katona József Színház december 14-én mutatta be Spiró György: Prah című darabját Pinczés István rendezésében.
RészletekA kecskeméti Katona József Színház december 14-én mutatta be Spiró György: Prah című darabját Pinczés István rendezésében.
RészletekSoltvadkerti üzenet Frittmann Jánostól, az év borászától A Magyar Borakadémia a soltvadkerti Frittmann Jánosnak ítélte az év bortermelője díjat. Az úgynevezett Aranyháromszögben élő borász jelentős hátránnyal indult a szakmában. Tíz éve még volt olyan hegyvidéki bortermelő aki lázadt az ellen, hogy a hamisításról elhíresült térség borászának pavilonja mellé került egy borfesztiválon. A negyvenhektárnyi barna homokon gazdálkodó, összesen tizenöt főt foglalkoztató soltvadkerti családi pincészet vezetőjét már ötször jelölték az év bortermelője díjra. Az idén nagy többséggel mellette tették le a voksukat a szakemberek. Kétségtelen: Frittmann János rozé borai nem csak itthon, hanem külföldön is ismertté és elismertté váltak.
Részletek(kovy) 300 millió forintot nyert Kecskemét kerékpárút fejlesztésre az Európai Regionális Fejlesztési Alapból. Ez volt az első 2007-2009-re kiírt projekt, amit elbíráltak, s ebből a teljes pályázott összeget megkapja Kecskemét. Dr. Zombor Gábor a sajtótájékoztatón örömét fejezte ki azért, mert az első ilyen jellegű pályázaton sikerrel szerepelt a város. A polgármester elmondta: kerékpárút fejlesztésre egyébként szűkösek a források, ezért is nagy dolog, hogy most megvalósulhat a kistérséghez is kapcsolódó kecskeméti elképzelés.
RészletekAz építők lelki szándékára mutatott be szentmisét vasárnap délután három órakor a műkerti Assisi Szent Ferenc Kápolnában Bárkányi Ernő, a filia lelkésze. Bármilyen jeges, zimankós volt is a délután a templomot zsúfolásig megtöltötték a hívek. Bárkányi atya lelkesen idézte föl a csodálatos 2007-es évet, amikor a mennyből leküldött nekünk egy templomocskát az Úr.
RészletekBár a folyamatosan hulló, csodás fehér, mindent betakaró hó sokat enyhített a ma délelőtti jubíleumi szoboravató hangulatán, érezhető volt a feszültség is: Kodály szobrot kapott Kecskeméten a református egyház. Így is megfogalmazhatnánk ugyanis ami történt. Így, amikor összefoglaljuk az ünnepi eseményt, melyen megjelent a többi között Mádl Dalma asszony, az egykori köztársasági elnökünk felesége valamint dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek, valamint a magyar művészeti élet két kiválósága, élő klasszikusa, Szokolay Sándor, Kossuth-díjas zeneszerző és Kass János Kossuth-díjas grafikus, szobrász is.
Részletek(kovy) 3. alaklommal rendezett Adventi Szeretetlakomát ma délben (vasárnap) a Porta Egyesület, a Szenteste Alapítvánnyal és a Szent Anna Porta Kht.-val közösen. A mostani ebédosztást megtisztelte jelenlétével Mádl Dalma asszony, a korábbi köztársasági elnök felesége és jelen volt dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke is. Az ebéd főszponzora ezúttal a Disegn Kft. illetve vezetője Vörös Zoltán volt. Vele karöltve szolgált a Holló Lakodalmas és Vendégház kollektívája, Holló Tibor tulajdonos vezetésével. Az első tál szélykáposztát Mádl Dalma és dr. Bábel Balázs merték ki a rászorulóknak, őket követően pedig a Kecskeméti Televízió munkatársai osztották a meleg ebédet. A mintegy 250 rászoruló az egytál étel mellé, Fornettis-süteményeket, a Zélandia és a Cseh Pékség jóvoltából kakaóscsigát, a Bács-Zöldért támogatásaként pedig finom almát is kapott,a szaloncukrot a Bóra Kft. ajánlotta fel. Legközelebb december 23-án, vasárnap lesz ebédosztás, az elesetteket fél 1-kor várják a főtéri sátorban. A Szeretetlakoma programsorozat támogatói: ...
RészletekHóhullásban Porka havak hulladoznak - ó zengésü ének, verse régi regölőknek, muzsikája télnek. Porka havak... Hatvan éve, vagy hatvanöt is tán, a temető jeges útján hogy repült a kis szán. Porka havak... Kollégium kiskamasz-diákja, hogy rohantál sereg-élen hangos hó-csatákba... Porka havak... Hogy suhantál ifjú, könnyü szívvel hó-szelekben a hegyoldalt szalagozó sível. Porka havak... Messze kísért hó-dala a múltnak. Fehéredő fejedre is porka havak hulltak? Lassan lép már fürge lábad, óvakodva, félve: egyet lépsz és bezuhansz az örök-álmu télbe...
Részletek(MOZO) A Porta Egyesület kezdeményezésére Kecskemét város szívében már állítják azokat az építményeket, ami egy héten keresztül áll a Barátok temploma melletti Rom- kertben. Mészáros József ács mester és csapata készíti el azt a betlehemi istállót, valamint karámokat melyek december 18-19-én élő állatokkal valamint élő szereplőkkel népesedik be és mutatja be a betlehemi jászol meghittségét. Ebből az alkalomból különböző színes programokkal teszik ünnepibbé az alkalmat....
Részletek(MOZO)Zsúfolásig megtelt dísztermek, aulák, gyönyörű ruhák, ügyes fiatalok , szebbnél-szebb koreográfiák, örömtől fátyolos szemek,. Pár gondolatban így foglalhatnánk össze a látottakat, mivel a nagyszerű hangulatot nehéz szavakba önteni. Szalagavatót ünnepeltek az Egészségügyi szakiskolában. Nagy esemény ez mind a diákok mind a szülők életében. Ahol a végzős diákokra feltűzik az iskolás életük befejezését jelképező szalagokat, és várja őket egy nagy megmérettetés az érettségi, majd a nagy betűs élet. A diákok pedig gyönyörű táncokkal köszönik meg szüleiknek, pedagógusaiknak azt a gondoskodást, szeretetet és tanítást ami idáig segítette őket.
RészletekG. Katona Tibor festőművész tárlata nyílt meg tegnap (péntek) délután Kecskeméten, a Porta Egyesület dísztermében (Kossuth tér 5., a Barátok Temploma udvarában.) Sok kecskeméti művészetpártoló várta már ezt a bemutatkozást, hiszen a mestert - akivel oly sokszor találkozhattak már a sportbarátok a főtéri sakk-asztaloknál - sokan ismerik, tisztelik. Művészetének is lelkes rajongó tábora van. Most egy tágabb közösség találkozhatott vele. Gratulálunk!
Részletek