December 21. szombat, Tamás
  • Kezdőlap
  • "Karol Wojtyla"-ként cimkézett hírek listázása
Ünnepség a szent pápa tiszteletére

Ünnepség a szent pápa tiszteletére

2023. október 20. 12:29 | Karol Wojtyla

A Katolikus Egyház október 22-ét jelölte ki Szent II. János Pál pápa emléknapjaként. A Wojtyla Barátság Központ köztudottan a néhai lengyel egyházfő égi patrónusa alatt áll. Isten kegyelméből és mennyei pártfogónk jóvoltából ugyanis immáron 18. esztendeje 120 halmozottan hátrányos helyzetű embertársunkról gondoskodnak a szociális-közművelődési intézményben. Ez alkalomból péntek délelőtt koszorút helyezett el a Wojtyla Barátság Központ előtti pápaszobornál a kecskeméti önkormányzat két tanácsnoka, Lévai Jánosné és Jánosi István. Őket Bajkó Zoltán izsáki plébános atya és Gulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. tulajdonos-kereskedelmi igazgatója követte, a Wojtyla-sorsközösség nevében. Az ünnepség a népkonyha étkezdéjében folytatódott, ahol elsőként Gulyás János emelkedett a mikrofonhoz, majd Lévai Jánosné tanácsnok asszony ünnepi felszólalására került sor. Türei Márk, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze szemelvényeket adott elő Szent II. János Pál pápa gondolataiból. Tőle Bajkó Zoltán izsáki plébános atya vette át a szót, közzétéve vallomását a korábbi lengyel egyházfőről. A magasztos rendezvény Jánosi István záró gondolataival ért véget. Az esemény fényét Pencz Blanka, a Kodály iskola 9. osztályos szakgimnáziumi tanulójának énekes dallamcsokra színesítette. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Látogatók a Cédrusnettől

Látogatók a Cédrusnettől

2021. július 14. 13:08 | Karol Wojtyla

Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója meghívására szerdán látogatást tettek a népkonyha épületében a Cédrusnet Egyesület kecskeméti munkatársai, akik beszámoltak a civil szervezet tevékenységéről. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
A lengyel nagykövet koszorúzott a Wojtyla-szobornál

A lengyel nagykövet koszorúzott a Wojtyla-szobornál

2021. május 27. 13:08 | Karol Wojtyla

Jerzy Snopek, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete látogatást tett csütörtök délelőtt a Wojtyla Barátság Központban. Mielőtt átadta a Lengyel Köztársaság Lovagkeresztje kitüntetést Farkas P. Józsefnek, a népkonyha alapító-igazgatójának, felesége, Gedeon Márta asszony társaságában koszorút helyezett el a szociális intézmény előtti Wojtyla-szobornál. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Az izsáki kőfaragó ebédadománya

Az izsáki kőfaragó ebédadománya

Borsos Istvánt a Wojtyla Barátság Központ és a Porta Egyesület "házi kivitelezőjeként" tartják számon a két civil szervezet háza táján. A kiváló kőfaragó mester ugyanis több mint másfél évtizede foglalkozik közterületi, valamint temetőkben elhelyezett Krisztus-keresztek felújításával, Farkas P. József a Wojtyla Ház alapító-igazgatója, a Porta Egyesület főszervezője megbízásából.

Részletek
II. János Pálra emlékeztek égi születésnapján a wojtylások

II. János Pálra emlékeztek égi születésnapján a wojtylások

2019. április 2. 12:18 | Karol Wojtyla

Tizennégy esztendeje, 2005. április 2-án ért véget a lengyel származású Szent II. János Pál pápa – polgári nevén Karol Wojtyla – e világi pályafutása. Halálának, egyben égi születésnapjának évfordulóján a Wojtyla Barátság Központ ünnepségének résztvevői méltatták a néhai egyházfő kivételes egyéniségét, életművét. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Íme Wadowice, II. János Pál pápa szülőhelye

Íme Wadowice, II. János Pál pápa szülőhelye

2018. augusztus 30. 12:44 | Karol Wojtyla

A húszezer lelkes dél-lengyelországi település neve Kecskeméten sem ismeretlen. Városunk vezetői 2007-ben kötöttek partnervárosi megállapodást Wadowice elöljáróival – lengyel részről Ewa Filipiak akkori polgármester, másrészt Farkas P. József kecskeméti újságíró, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója előzetes kapcsolatfelvételét, megbeszéléseit követően. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
10 tény II. János Pál pápáról

10 tény II. János Pál pápáról

2017. május 18. 14:49 | Karol Wojtyla

1. Kilencvenhét éve, 1920. május 18-án született Karol Wojtyla. A történelem első lengyel pápája, a 2014. április 27-én szentté avatott II. János Pál pápa Szent Péter utódai közül a harmadik leghosszabb ideig, 26 évig, 5 hónapig és 17 napig vezette a katolikus egyházat.

Részletek
Új molinó a Wojtyla udvarában

Új molinó a Wojtyla udvarában

2016. március 12. 15:44 | Karol Wojtyla

Tizenegy éve, 2005. április 2-án ért véget Karol Wojtyla, pápai nevén II. János Pál földi élete. A lengyel származású egyházfő halálának évfordulójára emlékezve új molinót helyeztek el névadójukról a Karol Wojtyla Barátság Központ népkonyha udvarában. Szent II. János Pál pápa szellemiségéhez szorosan kapcsolódik Kalkuttai Boldog Teréz, közismert nevén Teréz anya életműve. Arcképe ezért került a molinón Karol Wojtyla mellé. És azért is, mert II. János Pál avatta őt boldoggá (2003. október 19-én Rómában, csaknem negyedmillió zarándok előtt).

Részletek
II. János Pál és XXIII. János szentté avatására készülve – Kovács Gergely pápai káplánnal beszélgettünk

II. János Pál és XXIII. János szentté avatására készülve – Kovács Gergely pápai káplánnal beszélgettünk

2014. március 31. 15:11 | Karol Wojtyla

Gergely atya hosszú évek óta a Kultúra Pápai Tanácsánál dolgozik irodavezetőként, korábban tanulmányai egy részét is Rómában végezte. A kis kihagyással több mint két évtizede az Örök Városban élő erdélyi papot arról kérdeztük, hogy a tágan értelmezett kultúra szempontjából mit jelentett a szentté avatás előtt álló két egyházfő, II. János Pál és XXIII. János pápasága. Emellett a magyarok szempontjából felemás 1999-es romániai pápalátogatás is szóba kerül az interjúban.

Részletek
II. János Pál és XXIII. János szentté avatására készülve – Puskely Mária iskolanővérrel beszélgettünk

II. János Pál és XXIII. János szentté avatására készülve – Puskely Mária iskolanővérrel beszélgettünk

2014. március 31. 15:08 | Karol Wojtyla

„A II. János Pál utazásairól kapott hírek azt közvetítették, bárhova megy a pápa, mindenütt otthon van, és mindenütt az aktuális problémákkal néz szembe. Nem a protokolláris találkozók diplomata szertartása volt számára fontos. Az emberekkel akart találkozni” – fogalmazott Puskely Mária SSND, aki a Vatikáni Rádió munkatársa volt 1970 és 1982 között.

Részletek
II. János Pál és XXIII. János szentté avatására készülve – Pápai Lajos megyéspüspökkel beszélgettünk

II. János Pál és XXIII. János szentté avatására készülve – Pápai Lajos megyéspüspökkel beszélgettünk

2014. március 17. 13:54 | Karol Wojtyla

Pápai Lajos győri megyéspüspöknek többször is megadatott a lehetőség, hogy II. János Pál pápa közvetlen kísérője lehetett magyarországi látogatásai idején. XXIII. János pápa pedig nem sokkal azelőtt hunyt el, mielőtt a főpásztort pappá szentelték Veszprémben. Pápai Lajos a közelgő szentté avatás kapcsán beszélt a Magyar Kurírnak a két egyházfővel kapcsolatos emlékeiről.

Részletek
Filmajánló: II. János Pál Wadovice vándora

Filmajánló: II. János Pál Wadovice vándora

2013. február 6. 14:18 | Karol Wojtyla

A lengyel dokumentumfilm-gyártásnak bizonyosan az egyik legjelentősebb alkotása a fiatal Jaroslaw Szmidt II. János Pál – A fehér ruhás vándor című filmje, amely immár Magyarországon is több helyen látható. Négy éven át készült, 13 ország 120 helyszínén forgatták, Szmidt nemcsak a rendezője, hanem az operatőre is.

Részletek
A legszebb karácsonyi ajándék: a kecskeméti Wojtyla tér és Wojtyla Barátság Központ János Pál pápa szobrot kap

A legszebb karácsonyi ajándék: a kecskeméti Wojtyla tér és Wojtyla Barátság Központ János Pál pápa szobrot kap

2011. december 28. 12:00 | Karol Wojtyla

Ünnep volt 2011. december 24.-e Kecskeméten: jeles barátok szolgáltak a megterített szeretet asztalnál. A rendezvény egyik fővédnöke, Lezsák Sándor úr, a Parlament alelnöke, a jó szó és a szegényeknek hozott sok-sok ajándék mellé, még egy, minden kecskemétinek szóló fölajánlását is bejelentette. Hamarosan Kecskemét egyik köztere, a Boldog Karol Wojtyláról elnevezett park egy nagyon szép bronz szobrot kap. Az alkotás Boldog János Pál pápát ábrázolja. A szobor talapzatát Kecskemét város adja. Az elhelyezés, építés munkálatait dr. Zombor Gábor vállalta magára, a város nevében. A szoborállítás előkészületei megkezdődtek.

Részletek
Legiewnikiben az Isteni Irgalmasság fővárosában járt a Wojtyla Ház delegációja

Legiewnikiben az Isteni Irgalmasság fővárosában járt a Wojtyla Ház delegációja

2011. június 13. 10:40 | Karol Wojtyla

Stanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsek - Boldog János Pál pápa egykori titkára - személyes meghívására, 2011. június 11.-én, szombaton a kecskeméti Karol Wojtyla Barátság Központ delegációja is díszvendégként vehetett rész a Krakkó melletti Legiewnikiben, a Nagy, Boldog Pápától levett, üvegcsében őrzött vércseppek és egyéb relikviák hazaérkezése, beszentelése tiszteletére kétszáz ezer hívő részvételével rendezett monumentális ünnepségen. Kecskeméti intézménynek szólt az a kitüntető gesztus, hogy a pünkösdi nagymisét követő monumentális körmenet egy szakaszán, Farkas P. József, a Wojtyla Ház alapítója, a menet élén együtt vihette a szent-vér ereklyetartóját Dziwisz bíborossal, a kecskeméti karitatív intézmény nemzetközi védnökével; a Boldog Pápa testamentumának legfőbb őrzőjével.

Részletek
Közeleg II. János Pál boldoggá avatása Rómában - a kecskeméti Wojtyla Ház delegációja hamarosan indul

Közeleg II. János Pál boldoggá avatása Rómában - a kecskeméti Wojtyla Ház delegációja hamarosan indul

2011. április 28. 23:57 | Karol Wojtyla

Szent Péter téren már az utolsó simításokat végzik, hogy május elsején ragyogó szépségében fogadhassa a II. János Pál boldoggá avatására érkező zarándokok sokaságát. A balodali kolonnádok oszlopsorai között II. János Pál híres szavai díszelegnek: „Tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt.” Szemben a jobboldali kolonnádok között 26 éves pápaságának leghíresebb jelenetei láthatók, két-két évet egy jelenet eleveníti fel, pl. amely a jeruzsálemi szentély siratófala előtt ábrázolja Őt, egy másik képen Teréz anyával látjuk, az utolsók között szerepel az olasz parlamentben tett látogatása és végül földi élete végének dátuma: 2005. április 2. 21 óra 37 perc. Az immár valóban küszöbön álló szertartást számos apró és nagy gesztus előzi meg. Eddig 2200 újságíró kért akkreditációt, hogy kísérje az eseményeket. A hírt a Szentszék sajtóirodája közölte ezekben a napokban.

Részletek
Bács-Zöldért  zöldség adománya a Wojtyla családnak

Bács-Zöldért zöldség adománya a Wojtyla családnak

2011. április 20. 13:23 | Karol Wojtyla

Kedd délelőtt a Bács-Zöldért Rt. vezérigazgatója, Bűdi Zsolt és Deák Mónika, minőségirányítási vezető húsvéti zöldség adományt küldött a Wojtyla Barátság Központba, melyet szerdán munkatársaink el is kezdtek kiosztani a ház gondozottjainak. A csomagban sárgarépa, zöldhagyma, karalábé, hónapos - retek, fehérkáposzta és alma volt. Mindenkinek kell egy kis vitaminbomba a tavaszi fáradság elűzésére, még annak is aki szegény és akinek bizony nem jut mindenkor az asztalára szép zöldség. Köszönet illeti meg a támogatóinkat - ismét nagyvonalúságukról tettek tanúbizonyságot.

Részletek
A WOJTYLA HÁZ BÜSZKESÉGE: A VIRÁGOK ÉS A KERTÉSZEK

A WOJTYLA HÁZ BÜSZKESÉGE: A VIRÁGOK ÉS A KERTÉSZEK

2010. július 8. 20:26 | Karol Wojtyla

Arról már többször is írtunk, hogy a kecskeméti Wojtyla Ház féltve örzött büszkesége: a kert és a virág. Kitüntetésnek érezzük, hogy a város - és egyben Magyarország - legnevesebb kertészei alapították ezeket a hortusokat. A Kiss-Kertész Duó a belső udvart tette rendbe. Gyenes Géza különleges mediterrán leanderekkel ajándékozott meg minket. Szépen díszlik a Hegede Kert a ház előtt. (Hegede István és felesége munkája.)Gyenes István hozta, őrzi-ápolja a futó-muskátlikat.

Részletek
ATYÁNK II. JÁNOS PÁL PÁPA  VÉGRENDELETE

ATYÁNK II. JÁNOS PÁL PÁPA VÉGRENDELETE

2009. november 1. 10:59 | Karol Wojtyla

Szeretett testvérünk, tanítónk, mesterünk és atyánk, Krisztus szeretett gyermeke, földi képviselője boldog emlékű Karol Wojtyla, II. János Pál emlékét is idézzük ilyenkor, amikor minden szentre gondolunk. Hisszük, hogy élete érdemessé tette őt, hogy ott legyen az üdvözültek sorában. Sokkakkal együtt - a zöbbi között azokkal akiket maga emelt oltárra, vagy ajánlott az Úrnak. Intézményünk, amely névadónk égi kegyelméből és közbenjárásából él mindennap megemlékezik jeles tetteirő, hűségéről és hitéről. A mai napot pedig azzal is gazdagítja, hogy ezen a lapon mi is nyilvánosságra hozzuk Karol Wojtyla atyánk végrendeletét. Istennek legyen hála életéért és szenvedéses, dicsőséges haláláért.

Részletek
TIZENÖT ÉVES A  HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁBORI LELKÉSZI SZOLGÁLATA

TIZENÖT ÉVES A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁBORI LELKÉSZI SZOLGÁLATA

2009. október 19. 19:11 | Karol Wojtyla Szenteste Alapítvány

A Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálata ünnepi rendezvénnyel emlékezett meg megalakulásának 15. évfordulójáról október 16-án. Az ünnepséget megelőző sajtótájékoztatón Bíró László püspök, a katolikus tábori lelkészi szolgálat vezetője elmondta: a katolikus katonai lelkészi szolgálat mintegy fél évszázados szünet után indult újra 1994-ben.

Részletek
Ma történt - Évfordulók hazánk és a nagyvilág történelméből

Ma történt - Évfordulók hazánk és a nagyvilág történelméből

2009. október 16. 08:28 | Karol Wojtyla

1978-ban, azaz 31 éve ezen a napon II. János Pált választották pápának. 1978. augusztus 6-án 80 éves korában elhunyt VI. Pál pápa. Utódjául a Rómában összegyűlt konklávé augusztus 26-án Albino Luciani, olasz bíborost választotta, aki két elődje emlékére az I. János Pál nevet vette fel. 33 nap múltán, 65 éves korában elhunyt, valószínűleg gyenge szíve nem bírta a megterhelést. Egyetlen esztendő alatt másodszor is új főpap került a katolikus egyház élére: 1522-1523 óta először választottak nem olasz származású pápát, a negyedik menetben Karol Wojtyla lengyel bíborost, aki a II. János Pál nevet vette fel.

Részletek
Szent Ferenc boldog halálára emlékezünk Kecskeméten is

Szent Ferenc boldog halálára emlékezünk Kecskeméten is

2009. október 3. 09:01 | Karol Wojtyla Szenteste Alapítvány

A ferences rend alapítója 1226. október 3-án, az assisi Porciunkulában adta vissza lelkét a Teremtőnek. A ferencesek azóta a világ minden részén megemlékeznek Szent Ferenc tranzitusáról, vagyis az átköltözéséről a földi életből a mennyei hazába. Az alapítás 800. éve alkalmából meghirdetett jubileumi esztendőben a hazai ferences templomokban a szép és ősi tranzitus szertartását október 3-án vagy 4-én este tartják. Kecskeméten ma (szombaton reggel) volt az első örömünnepi szertartás a főtéri Barátok Templomában, ahol a Ferences Imaközösség valamint a Porta Egyesület Katolikus Munkacsoportja mondta el a tranzitus imáit megemlékezéseit. Megnyilt egy emlékkiállítás is a Szent Ferenc követők kecskeméti emlékeiből a Porta díszteremben. Most délelőtt folytatódik az eseménysor a műkerti Szent Ferenc templomnál.

Részletek
II. János Pál pápa végrendelete -  Totus tuus ego sum

II. János Pál pápa végrendelete - Totus tuus ego sum

2009. június 20. 10:11 | Karol Wojtyla

„Virrasszatok, ...mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok” (vö.Mt 24,42) – ezek a szavak arra a legutolsó hívásra emlékeztetnek, amely abban a pillanatban következik be, amikor az Úr akarja. Ezt a hívást kívánom követni, és azt kívánom, hogy mindaz, ami földi életem része, erre a pillanatra készítsen fel. Nem tudom, hogy ez mikor következik be, de mint mindent, ezt a pillanatot is Mesterem Anyjának kezébe helyezem: Totus Tuus. Szintén anyai Kezére bízok mindent és Mindazokat, akikkel életem és hivatásom során kapcsolatba kerültem. Ezekre a Kezekre bízom mindenek előtt az Egyházat, nemzetemet is és az egész emberiséget. Hálát adok mindenkinek. Mindenkitől bocsánatot kérek. Imát is kérek, hogy Isten Irgalmassága nagyobbnak mutatkozzon gyengeségemnél és méltatlanságomnál. 1979. március 6. (és az azt követő hozzáadások) Totus Tuus ego sum A Legszentebb Szentháromság nevében. Ámen.

Részletek
Névadónk II. János Pál életének főbb állomásai

Névadónk II. János Pál életének főbb állomásai

2009. május 2. 10:32 | Karol Wojtyla

Karol Wojtyła 1920. máj. 18-án, a Krakkó-közeli Wadowicében született. Apja az osztrák-magyar hadseregben szolgáló katona volt, majd később a megalakuló lengyel közigazgatásban helyezkedett el, anyja otthon nevelte gyermekeit. Fiatal korában több családi tragédia is érte: először nővére halt meg, majd anyja is belehalt második – halva született – leány testvérének szülésébe.

Részletek
II. János Pál pápaságának főbb eseményei

II. János Pál pápaságának főbb eseményei

2009. március 12. 10:54 | Karol Wojtyla

1920. május 18-án született Wadowicében. 1938-ban érettségizik Krakkóban és ugyanitt kezdi meg egyetemi tanulmányait a Jagello Egyetemen 1940-1944-ig, Lengyelország német megszállása alatt egy mészkőbányában, majd a Solvey vegyigyárban munkásként dolgozik. 1946 november 1-jén szentelik pappá. Szentelése után Rómában folytatja tanulmányait. 1948-ban tér vissza Krakkóba. 1953-tól morálteológiai professzorként tanít 1955-ben habilitál a lublini katolikus egyetemen. 1958-tól krakkói segédpüspök, 1964-től krakkói érsek 1967-ben VI. Pál pápa a bíborosi kollégium tagjai közé nevezi ki.

Részletek
II. János Pál pápa nyomában Dél-Lengyelországban

II. János Pál pápa nyomában Dél-Lengyelországban

2009. március 12. 10:36 | Karol Wojtyla

Wadowice, főtér. Ebbe a templomba járt a kisgyermek. Az egyik oltáron a pápa által megkoronázott Szűz Mária-kegykép, amely előtt Lolus (mint nevelt leánya mondja baráti körben szokásos nevén, akivel majd Krakkóban találkozunk) imádkozott mindennap gyermekkorában. Talán tizenegy esztendős lehetett, beadta ő is kérvényét a líceumi felvételre, amikor osztálytársa, a városka Kluger nevű zsidó orvosának fia, mert korábban megtudta az eredményt: mindkettőjüket felvették, Lolus után szaladt a templomba, hogy közölje vele a jó hírt.

Részletek
II. János Pál és az „Új Teológia”

II. János Pál és az „Új Teológia”

2009. március 12. 10:09 | Karol Wojtyla

Az úgynevezett Új Teológia (nouvelle théologie) már jóval a II. Vatikáni Zsinat előtt létezett. Köztudomású, hogy mennyire különbözik ez a régi, klasszikus teológiától. Képviselői már nem a katolikus hitvilágra annyi befolyást gyakorló skolasztikus bölcseletre építkeztek, hanem azt gondolták, hogy ez utóbbi már semmiképp sem felel meg a „modern” világképnek. Úgy vélték, hogy akármiféle bölcselet – itt-ott talán kissé módosítva, de – megfelel és összeegyeztethető a katolikus hittel.

Részletek
30 éve jelent meg II. János Pál első enciklikája

30 éve jelent meg II. János Pál első enciklikája

2009. március 12. 08:54 | Karol Wojtyla

1979. március 4-én írta alá Karol Wojtyla az emberek Megváltójáról szóló enciklikát. A dokumentumban II. János Pál felidézi pápasága kezdetét: Krisztushoz, lelkünk Megváltójához fordult szívünk és elménk az elmúlt év október 16-án, amikor a kánoni választás megtörténte után elhangzott felénk a kérdés: „Elfogadod-e?\" Akkor azt feleltük: „A Krisztus iránti hit engedelmességével, az Egyház és Krisztus Anyja iránti bizalommal a sok nehézség ellenére a feladatot elvállalom!\"

Részletek