
Ferenc pápa végrendelete
A Szentszék április 21-én este nyilvánosságra hozta Ferenc pápa két évvel ezelőtt olasz nyelven írt végrendeletének szövegét.
RészletekA Szentszék április 21-én este nyilvánosságra hozta Ferenc pápa két évvel ezelőtt olasz nyelven írt végrendeletének szövegét.
RészletekÁprilis 10-én az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) elsőéves, szociálpedagógia szakon tanuló hallgatói Báder Iván főiskolai docens vezetésével terepgyakorlaton vettek részt a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálat Intézményfenntartó Központban és két intézményében. A találkozások célja a szociálpedagógia gyakorlatának megismerése volt.
RészletekA Biblia az elmúlt két évezredben kimeríthetetlen ihlető forrása volt a művészeteknek. Megszámlálhatatlanul sok szépirodalmi mű, regény, dráma, vers, képző- és zeneművészeti alkotás – az elmúlt száz évben film – született a Megváltóról, Jézus Krisztusról és egyes bibliai történetekről, így természetesen a húsvétról is. Valaczka András irodalomtörténésszel, íróval, tanárral beszélgettünk.
RészletekFerenc pápa 2025. április 21-én, húsvéthétfőn a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A megrendítő hírt a Szent Márta-ház kápolnájában Kevin Joseph Farrell camerlengo bíboros jelentette be. Az elkövetkező napokban sokat fogunk a bíboros kamarás tisztséggel találkozni. Mit is jelent pontosan, alább megírjuk.
RészletekAmikor egy püspök lemond vagy meghal, s egyházmegyéje első számú vezető nélkül marad, sede vacante (széküresedés) állapotról beszélünk. Ha a pápa lemond vagy meghal, nem csupán az Egyház marad vezető nélkül, hanem a római egyházmegye is, melynek székesegyháza a lateráni Szent János-bazilika. A sede vacante avagy interregnum alatt az Egyházat a bíborosok testülete kormányozza.
RészletekFarkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatójának egyik hajdanvolt osztálytársa, akivel a kecskeméti Piarista Gimnáziumban koptatták együtt az iskolapadot, nevezetesen Kovács István kedveskedett egy-egy tányér meleg étellel a Wojtyla Barátság Központ szegényei számára. A nemes lelkű patrónus a keddi ebédosztáson ugyan nem tudott személyesen megjelenni az Egressy utca 5/b. szám alatti népkonyha étkezdéjében, ám a messzi távolból szívélyes üdvözletét küldte a szociális-közművelődési intézmény gondozottjainak, egyúttal jó étvágyat és szebb napokat kívánt a jobb sorsra érdemes rászorultaknak. A jótékonysági akció keretében mintegy száztíz adag tavaszi rizses húst osztottak ki a karitatív létesítmény szorgos önkéntesei. A könnyed zöldséges menüt savanyúság, kenyér, valamint – a Fornetti Kft. jóvoltából – sós sütemény tette teljessé. (Fotók: Mátyus István – archív)
RészletekSzűcs László, a Kecskeméti Planetárium igazgatója a hagyományoktól eltérően útibeszámoló helyett ezúttal rendhagyó csillagászatórára invitálta a Wojtyla Barátság Központ gondozottjait. A helyszín a szociális-közművelődési intézmény díszterme volt, ahol a szakember filmvetítés keretében beszámolt arról, hogy a Puli Space Vízszimatolója (Puli Lunar Water Snooper, PLWS) első magyar műszerként eljutott a Hold felszínére és 38 percen át szolgáltatott adatokat. Az Intuitive Machines második holdi küldetésén (“IM-2”) az Athena holdszonda leszálláskor oldalára dőlt, ezért csak mintegy 12 órán keresztül működött, így a Puli nem tudott további méréseket végezni, de így is történelmet írt. A Wojtyla Akadémia eme „tanórája” május 14-én folytatódik. (Fotók: Mátyus István – archív)
RészletekKevin Joseph Farrell camerlengo bíboros jelentette a hírt a Szent Márta-házból: „Ma reggel 7.35 perckor Róma püspöke, Ferenc visszatért az Atya házába. Egész életét az Úr és az egyház szolgálatának szentelte”.
RészletekSomosné dr. Nagy Adrienn, a laskagomba-termesztéssel és kereskedelemmel foglalkozó kecskeméti Pilze-Nagy Kft. ügyvezetője ismét igazi meglepetéssel szolgált a Wojtyla népkonyha gondozottjai számára. Adrienn asszony ugyanis nem kevesebb, mint nyolc láda laskagombát ajánlott fel csütörtökön – immáron megszámlálhatatlanul sokadik alkalommal – a Wojtyla Barátság Központ szegényeinek ellátására. Az adomány szombaton jut el a rászorultakhoz, gombapörkölt formájában. (Fotók: Mátyus István)
RészletekA Wojtyla Barátság Központ háza táján sok éves hagyomány köszönt vissza Nagycsütörtökön. A szociális intézmény csapata Krisztus feltámadásának ünnepére készülődve rendszerint ajándékcsomagokkal kedveskedik a karitatív létesítmény rászorultjainak. A jótékonysági akciót ezúttal is több cég és magánszemély támogatta. A csomagokban Vágóné Balla Eszter, az Alföld-Coop Kft. ügyvezetője, Kollár Csaba, a lajosmizsei Mizsetáp Kft. ügyvezető-tulajdonosa, Szarka Balázs, az Univer Szövetkezeti Zrt. vezérigazgatója, Gulyás István, a Félegyházi Pékség Kft. ügyvezetője, valamint Gurgyis Illés, a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet lelkészének élelmiszer-adományai – konzerv, tojás, majonéz, kenyér és édes sütemény – kaptak helyet. (Fotók: Mátyus István)
Részletek