December 21. szombat, Tamás
  • Kezdőlap
  • "Wojtyla Ház"-ként cimkézett hírek listázása

A holokauszt áldozatai lettek a Wojtyla Ház épületének egykori lakói

2023. március 23. 09:35 | Wojtyla Ház

Dr. Tóth Szilárd, a Bács-Kiskun Vármegyei Levéltár munkatársa tanulmány formájában történeti visszatekintést készített nemrégiben a Wojtyla Barátság Központ épülete kapcsán. A műnek rövidesen folytatása lesz – erről számolt be csütörtökön Farkas P. József, a szociális-közművelődési intézmény alapító-igazgatója.

Részletek
Horváthné Nellike és Holló Tibor ebéd adománya

Horváthné Nellike és Holló Tibor ebéd adománya

2022. augusztus 18. 18:47 | Adományok Wojtyla Ház

Horváth Attiláné, a Városi Szociális Közalapítvány elnöke és Holló Tibor, a Holló Gasztro Kft. ügyvezető igazgatójja látta vendégül csütörtökön a Wojtyla Barátság Központ szegényeit. a menüt, mely rántott csirkemell rizi-bizi körettel, savanyúsággal volt személyesen szolgálták föl a szegényeknek. Az ebéd mellé Farkas P. József a Wojtyla Ház Igazgatójának és feleségének adományaként a Hamiló cukrászat rétesei lettek felszolgálva. Fotók: (Mátyus István)

Részletek
Koszorúzási  ünnepség

Koszorúzási ünnepség

2022. augusztus 18. 18:04 | Adományok Wojtyla Ház

Megemlékezést tartottak a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai a népkonyha előtti Szegények kenyere keresztnél. Farkas Pál, a Wojtyla munkatársa köszöntötte az ünneplőket, utána bibliai gondolatokat idézett a Jézus kenyérszaporítási történetéből, majd a jelenlévők megkoszorúzták a szobrot.

Részletek
Wojtyla művészeti napok (1. nap)

Wojtyla művészeti napok (1. nap)

2022. augusztus 17. 10:01 | Wojtyla Ház

Izgalmas hete van a Wojtyla Ház sorsközösségének. Augusztus 20-ra készülve nap mint nap lélekemelő, gazdag műsorban lehet részük a gondozottaknak az ebéd előtt. Ma délelőtt Kis Sebestyén gordonka játékában gyönyörködhettek, majd Váry Károly színművész hozta el a népkonyhára kedvenc verseit. Nagy örömmel hallgatták a Wojtyla Ház rászorulói a zenés-verses műsort, amely még csak a kezdete az egész héten át tartó kulturális programsorozatnak. Szerdán Kuna Lajos és egykori diákja Beke Márk jön el Hollandiából az intézménybe, hogy népszerű melódiákkal örvendeztessék meg a sorsközösség tagjait. Csütörtökön rendezik meg az Új Kenyér ünnepét, amelyen Horváth Attiláné Nellike, a Városi Szociális Közalapítvány elnöke, valamint dr. Finta József érseki helynök, a kecskeméti főplébánia vezetője vágja fel a Szegények kenyerét és osztja meg a jelenlevőkkel. Az eseményen a Kuna Család is műsort ad. Péteken a Resti Kornél zenekar előadásával zárul az egész hetes művészeti program a Wojtylában.

Részletek
In memoriam Seres Ferencné

In memoriam Seres Ferencné

2021. április 7. 11:13 | Halottaink Wojtyla Ház

Húsvét előtt csütörtök délben még felvette ebédjét és ajándékcsomagját a Wojtyla Barátság Központ közkedvelt, végtelenül szerény, halk szavú gondozottja. Az ünnepek elmúltával azonban szomorú hírrel érkezett egyik ismerőse a szociális intézmény főbejáratához.

Részletek
Laskagomba a Pilze-Nagy Kft-től

Laskagomba a Pilze-Nagy Kft-től

2021. április 6. 11:08 | Adományok Wojtyla Ház

Somosné dr. Nagy Adrienn, a laskagomba-termesztéssel és kereskedelemmel foglalkozó kecskeméti Pilze-Nagy Kft. ügyvezetője ismét igazi meglepetéssel szolgált a Wojtyla népkonyha gondozottjai számára. Adrienn asszony ugyanis nem kevesebb, mint nyolc láda laskagombát adományozott kedden a Wojtyla Barátság Központ szegényeinek ellátására. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Nagypéntek-Nagyszombat: A Wojtyla Ház a Kossuth Rádió műsorán

Nagypéntek-Nagyszombat: A Wojtyla Ház a Kossuth Rádió műsorán

2021. március 31. 10:29 | Wojtyla Ház

A húsvéti ünnepek alatt önálló adásokban ad hírt a Kossuth Rádió a Wojtyla Barátság Központ missziói tevékenységéről. Április 2-án, Nagypénteken 11 óra 7 perckor a Hely, valamint Nagyszombaton 13 óra 30 perces kezdettel Népkonyha a jó pápához címmel kerülnek adásba azok a hangfelvételek, melyeket Farkas Erika és Deák Dóra, a közmédia riporterei készítettek a kecskeméti népkonyha üzemeltetőivel, vezető munkatársaival és két támogatójával, Gulyás Jánossal, a Bács-Zöldért Zrt., illetve Sinkó Andrással, a Poliext Kft. kereskedelmi igazgatójával. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Rendbe tették a műkerti templom környékét

Rendbe tették a műkerti templom környékét

2021. március 29. 13:02 | Wojtyla Ház

Füvet nyírtak, gyomtalanítottak, gereblyéztek, sepregettek, fákat öntöztek, összeszedték az elmúlt időszakban eldobált szemetet, lehullott gallyakat, faleveleket hétfőn a kecskeméti Porta Közhasznú Egyesület önkéntesei a műkertvárosi Assisi Szent Ferenc kápolna szűkebb és tágabb környezetében. A vállalkozó szellemű volontőrök – akikhez a Wojtyla Barátság Központ csapata is csatlakozott – több mint három órahosszán keresztül derekasan hajlongtak annak érdekében, hogy a húsvét vasárnapi szentmise előtt Isten dicsőségéhez méltó, tiszta, rendezett miliő fogadja a templomi híveket. Folyt. köv.! – ígérték elszántan az elégedettségüknek hangot adó arrafelé járóknak-kelőknek.

Részletek
A lengyel-magyar barátságot köszöntötték a wojtylások

A lengyel-magyar barátságot köszöntötték a wojtylások

2021. március 23. 14:18 | Wojtyla Ház

Hazánkban gyakran idézik a rímbe szedett közmondást: „Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.” E mondat hűen tükrözi a két nép évszázados barátságát, kölcsönös szeretetét. Erre emlékeztették a Wojtyla Barátság Központ fenntartói a népkonyha előtt ebédért sorban álló rászorulókat a lengyel-magyar barátság napja alkalmából. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Műsort készített a Wojtyláról a Kossuth Rádió

Műsort készített a Wojtyláról a Kossuth Rádió

2021. március 15. 23:34 | Wojtyla Ház

Önálló műsorban ad hírt a Kossuth Rádió a Wojtyla Barátság Központ missziói tevékenységéről. Április 3-án, Nagyszombaton 13:30-kor kerülnek adásba azok a hangfelvételek, melyeket Farkas Erika és Deák Dóra, a közmédia riporterei készítettek a kecskeméti népkonyha üzemeltetőivel, vezető munkatársaival és két támogatójával. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Emléktáblával hajtanak fejet Kostka László munkássága előtt

Emléktáblával hajtanak fejet Kostka László munkássága előtt

2021. március 12. 16:32 | Wojtyla Ház

„Az Arany Sárfehér – mint Izsák termőhelyének legfontosabb szőlőfajtája – tradícióit a helybeliek szenvedélyes lokálpatriotizmusának, lelkesedésének, kitartásának és jelentős mértékben nagy elődjük, ifj. Kostka László (1858-1918) szőlész-borász kimagaslóan eredményes munkásságának köszönheti. Az izsáki gazdálkodó tiszteletére idén júniusban emléktáblát helyeznek el egykori birtokán, a város szélén fekvő Kostka-telepen. A téma kapcsán a települést járva interjúsorozatot készített a Kossuth Rádió A hely című műsorának stábja. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Véget ért Ferenc pápa történelmi iraki látogatása

Véget ért Ferenc pápa történelmi iraki látogatása

2021. március 10. 11:10 | Wojtyla Ház

Március 8-án, hétfőn befejeződött Ferenc pápa 33. nemzetközi útja, háromnapos apostoli látogatása annak az Iraknak földjén, melyet a Szentatya – miként fogalmazott – ezután mindig a szívében hordoz. A pápa repülőgépe magyar idő szerint 7 óra 54 perckor emelkedett a levegőbe Bagdadban, és délután egy óra előtt érkezett Rómába.

Részletek
Elhunyt Kovács Sándor érseki tanácsos, soltszentimrei plébános

Elhunyt Kovács Sándor érseki tanácsos, soltszentimrei plébános

2021. március 10. 10:54 | Wojtyla Ház

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye, a Keceli Espereskerület, a rokonok és tisztelői a gondviselő Isten akaratát elfogadva tudatják, hogy Kovács Sándor érseki tanácsos, soltszentimrei plébános életének 74., áldozópapságának 50. évében, 2021. március 1-jén a szent útravalóval megerősítve a kecskeméti megyei kórházban visszaadta lelkét Teremtőjének.

Részletek
Elbúcsúztak az amerikai lányok

Elbúcsúztak az amerikai lányok

2021. március 2. 14:10 | Wojtyla Ház

2020 augusztusa óta szolgálták Kecskemét szegényeit a Wojtyla Barátság Központban az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának amerikai származású nővérei. Eleinte négyen, majd később – áthelyezések miatt – ketten jelentkeztek önkéntes munkára heti egy alkalommal Farkas P. Józsefnél, a szociális intézmény alapító-igazgatójánál. Legfőképp mosogattak, valamint az ételes tálcák kihordásában nyújtottak hasznos segítséget. Mindeközben mosolyukkal és kiváló magyarnyelv-tudásukkal emelték a nap fényét. Van Wagoner és Thompson nővérek múlt szombaton értesítést kaptak egyházi elöljáróiktól, melynek értelmében szerdától Budapesten kell folytatniuk nemes szolgálatukat. A hír hallatán úrrá lett a szomorúság a Wojtyla Ház sorsközösségén, ugyanis időközben mélyen szívükbe zárták a lányokat az Egressy utca 5/b szám alatti népkonyha lakói. A két derék nővér a Biblia és a Mormon Könyve egy-egy igeversével intett búcsút itteni barátainak, ígérve, hogy nem utoljára jártak Kecskeméten. „Az Úr szeme az igazakra tekint, füle meghallja kiáltásukat. De a gonoszoktól elfordítja arcát, s eltörli emléküket a földön. Az igazak kiáltottak, s az Úr meghallotta, megmentette őket minden bajtól.” (Zsoltárok 34:17-18) „Továbbá pedig azt szeretném kérni, ha azoknak az áldott és boldog állapotán is elgondolkodnátok, akik betartják Isten parancsolatait. Mert íme, áldottak ők minden dologban, mind a fizikai, mind a lelki dolgokban; és ha mindvégig hűségesen kitartanak, befogadják őket a mennybe, hogy ezáltal Istennel lakhassanak a boldogság egy soha véget nem érő állapotában. Ó, emlékezzetek, emlékezzetek rá, hogy ezek a dolgok igazak; mert az Úristen mondta ezt.” (Móziás 2:41) (Fotó: Mátyus István)

Részletek

„Közünk van egymáshoz, a testvéred vagyok” – Szentmise Budapesten az elhunyt hajléktalanokért

2021. február 16. 09:31 | Wojtyla Ház

A Sant’Egidio közösség február 14-én a józsefvárosi Szent József-templomban emlékezett az elmúlt évben meghalt hajléktalan barátaira. A szentmisét Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be. „Modesta miséje” után meleg ebédet vittek az utcákra hajléktalan barátaiknak, és az irgalmasság ikonjának képét annak jeléül, hogy nem feledkeznek meg róluk életükben és haláluk után sem.

Részletek
Kórházba szállították Kovács Gergely gyulafehérvári érseket – Imádkozzunk a főpásztor gyógyulásáért!

Kórházba szállították Kovács Gergely gyulafehérvári érseket – Imádkozzunk a főpásztor gyógyulásáért!

2021. február 16. 09:22 | Wojtyla Ház

A csíkszeredai kórházba szállították a Gyulafehérvári Főegyházmegye főpásztorát február 15-én délelőtt. Kovács Gergely érsek gyászmisét mutatott be a Hargita megyei kászonaltízi plébániatemplomban Balázs György címzetes esperes, nyugalmazott plébános temetése alkalmával, mely során az áldozást követően szédüléses rosszullét fogta el. Mentőt hívtak a templomhoz. Az érsek állapota már a helyszínen stabilizálódott, de úgy döntöttek, hogy a rosszullét okainak feltárása és további kivizsgálás céljából Csíkszeredába, a megyei kórházba szállítják. Egyelőre nincs eredmény, zajlanak a vizsgálatok – tájékoztatott Hurgoi János érseki irodaigazgató. A főpásztor egészségi állapotának alakulásáról a későbbiekben tájékoztatást ad a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye – közölte az irodaigazgató, és arra kérte a híveket, hogy imáikkal segítsék a főpásztor mielőbbi gyógyulását.

Részletek
A torinói érsek hajléktalanokat fogadott be az érsekség épületébe a nagy hidegben

A torinói érsek hajléktalanokat fogadott be az érsekség épületébe a nagy hidegben

2021. február 16. 09:18 | Wojtyla Ház

A torinói érsekség épületének abban a szárnyában, ahol az oda látogató pápákat is fogadták már, a leghidegebb napokban hajléktalanokat, fedél nélkül maradtakat fogadtak be. Cesare Nosiglia érsek hangsúlyozza: az Egyház feladata az irgalmas szeretet gyakorlása és az együttműködés az állami, városi intézményekkel a szegények érdekében.

Részletek
Boldogok, akik hittek az ígéretnek – Nyolc Boldogság Közösség, a megszentelt élet egyházi családja

Boldogok, akik hittek az ígéretnek – Nyolc Boldogság Közösség, a megszentelt élet egyházi családja

2021. február 16. 09:12 | Wojtyla Ház

2020. december 8-án az Egyház a megszentelt élet egyházi családja intézményi struktúra szerint elismerte a Nyolc Boldogság Közösséget. Február 14-én a budapesti piarista kápolnában szentmise keretében, amelyet Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök celebrált, a magyar közösség tagjai megújították fogadalmukat az új intézményi forma szerint. Az alábbiakban közreadjuk a közösség bemutatkozását.

Részletek
Kiállítás nyílik a Wojtyla Házban

Kiállítás nyílik a Wojtyla Házban

2021. február 12. 11:49 | Wojtyla Ház

Tizenöt kiváló festőművész egy-egy alkotását tekinthetik meg az érdeklődők február 15-től a Wojtyla Barátság Központban. A Hajósi Művésztelep alkotóinak műveiből álló tárlatot Füzi László, a Forrás főszerkesztője nyitja meg március 9-én, kedden 11 óra 30 perces kezdettel. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Pilinszky 100 – Elég egy jelenlét

Pilinszky 100 – Elég egy jelenlét

2021. február 9. 15:33 | Wojtyla Ház

Száz év – tíz vers. Pilinszky János születésének centenáriumára készülünk. Tíz vershez közelítve keressük az életmű sarokköveit. Az első vers, melyhez közelebb lépünk, az Elég című, a Szálkák kötet egyik utolsó darabja. Kulcsszava, mely alapfogalma a Pilinszky-életműnek: a jelenlét.

Részletek
Kérjük Szent József közbenjárását a neki szentelt évben!

Kérjük Szent József közbenjárását a neki szentelt évben!

2021. február 4. 10:13 | Wojtyla Ház

Ferenc pápa szándéka szerint 2020. december 8. és 2021. december 8. között Szent József-évet tart a Katolikus Egyház abból az alkalomból, hogy 150 évvel ezelőtt IX. Piusz pápa az Egyház védelmezőjévé nyilvánította Jézus nevelőapját. A tematikus év alkalmából Szegedi Kálmán, a debreceni Jézus Szíve-templom plébánosa Szent József-imafüzért állított össze.

Részletek
Dr. Pánczél Gyulára emlékeztek a wojtylások

Dr. Pánczél Gyulára emlékeztek a wojtylások

2021. február 1. 10:33 | Wojtyla Ház

A közelmúltban elhunyt tüdőgyógyász főorvos korábban számos alkalommal találkozott a Wojtyla Barátság Központ gondozottjaival. Éveken át orvosi tanácsadással mozdította előre a népkonyha missziói tevékenységét, nem mellesleg ismeretterjesztő előadásokkal fejlesztette a szociális intézmény gondozottjainak egészségügyi kultúráját. Tiszteletére koszorút helyezett el a karitatív létesítmény előtti Wojtyla-szobornál Farkasné Pásztor Jolán, a Wojtyla Ház társalapítója. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Önkéntesek is segítik a Wojtyla Ház munkáját

Önkéntesek is segítik a Wojtyla Ház munkáját

2021. január 28. 14:04 | Wojtyla Ház

A Wojtyla Barátság Központ immáron tizenhat éves története során több száz önkéntes segítő fordult meg az Egressy utcai népkonyha épületében. Ki anyagiakkal, ki munkaerejével, szaktudásával járul(t) hozzá a szociális intézmény fenntartóinak legfőbb törekvéséhez: hogy testi-lelki táplálékot biztosítsanak a hozzájuk betérő rászorultaknak. Tóthné Rontó Gyöngyvér szociális munkás például évek óta heti gyakorisággal látogatja a karitatív létesítményt, iránymutatást nyújtva a gondozottaknak az élet útvesztőiben. Fia, Tóth Pál az informatikai problémák leküzdésében segédkezik. András Tamara egyetemistaként szabadidejében figyelemmel kíséri a társadalom peremére szorultak sorsát. Kövecses Zsuzsanna, Domján Balázs, Mezei Attila és Nagy Ervin – akárcsak Békés József tanár úr – főzőtudományával járul hozzá az elesettek bőséges ellátásához. Legutóbb pedig az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának amerikai származású nővérei csatlakoztak a Wojtyla Ház önkénteseinek egyre népesebb táborához. A minap készült képen Thompson és Van Wagoner nővérek láthatók Farkas P. József alapító-igazgató, valamint Ács Imre, a Széchenyi István Technikum mesterpedagógusa társaságában. (Fotó: Tódor Norbert)

Részletek
Az amerikai Zirc – Iskolaalapító magyar ciszterci szerzetesek Dallasban

Az amerikai Zirc – Iskolaalapító magyar ciszterci szerzetesek Dallasban

2021. január 28. 11:04 | Wojtyla Ház

Dallast említve kevéssé ismert a város magyar büszkesége, a Zircről indult ciszterci atyák által 1956-ban alapított Our Lady of Dallas apátság, ahonnan a sajnos egyre inkább fogyatkozó magyar alapító atyák egyik kiválóságának gyászhíre indított az amerikai magyar emigráció e sikertörténetének felelevenítésére. Rosdy Pál írását olvashatják.

Részletek
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

2021. január 10. 20:47 | Wojtyla Ház

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11,28). Dr. Finta József plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia (Nagytemplom) heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetést kedves olvasóinknak:

Részletek
Békesség e háznak és minden lakójának! – A házszentelés hagyományáról

Békesség e háznak és minden lakójának! – A házszentelés hagyományáról

2021. január 5. 16:12 | Wojtyla Ház

„Békesség e háznak és minden lakójának!” – szól a köszöntés vízkereszt táján, amikor keresztény családoknál lakásszentelést tartanak. Mire való ez a szokás, miért jó házszentelést tartani? A házszentelés az úgynevezett szentelmények körébe tartozik: olyan szent jelek és hozzájuk kötődő imák ezek, amelyek jelzik Isten cselekvését, és előkészítik lelkünket annak befogadására különböző élethelyzetekben.

Részletek
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

2020. december 31. 23:38 | Wojtyla Ház

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11,28). Dr. Finta József plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia (Nagytemplom) heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetést kedves olvasóinknak:

Részletek
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

2020. december 23. 18:18 | Wojtyla Ház

Amerikai nővéreket köszöntöttek a Wojtylában

Amerikai nővéreket köszöntöttek a Wojtylában

2020. december 23. 17:28 | Wojtyla Ház

Karácsony közeledtével külön is ellátogattak a Wojtyla Házba az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza kecskeméti nővérei. Az amerikai illetőségű fiatal lányok minden héten egy alkalommal eljönnek a szociális intézménybe, hogy délidőben önkéntes munkával csökkentsék a népkonyha dolgozóinak terheit. A misszionáriusokat Farkas Pál, a szociális intézmény szervező munkatársa fogadta, egyben tolmácsolta a wojtylások ünnepi jókívánságait.

Részletek
A főtér helyett a Wojtyla Háznál osztanak ebédet

A főtér helyett a Wojtyla Háznál osztanak ebédet

2020. december 23. 13:40 | Wojtyla Ház

Idén sem marad el a wojtylások kecskeméti jótékonysági karácsonyi ebédosztása. A főtér helyett azonban a Wojtyla Barátság Központ népkonyhájának ajtajából vihető el a meleg étel egyszer használatos zárható műanyag edényben. Kilenc napon át alkalmanként 300 rászorulót vendégelnek meg december 24-től január 1-ig. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

2020. december 19. 16:41 | Wojtyla Ház

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11,28). Dr. Finta József plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia (Nagytemplom) heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetést kedves olvasóinknak:

Részletek
Új molinó a Wojtyla Ház előtt

Új molinó a Wojtyla Ház előtt

2020. december 16. 09:50 | Wojtyla Ház

Szerdától új ponyva feszül a Wojtyla Barátság Központ főbejárata felett. „Kérjük a kegyelmet, hogy meglássuk Jézust a szegényekben, és szolgálni tudjuk Jézust a szegényekben.” – olvasható a molinón. Ferenc pápától származik az idézet, melynek tartalma teljes mértékben összhangban áll a népkonyha törekvéseivel. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
A kiskunság új turisztikai vonzereje lehet a hajtányozás

A kiskunság új turisztikai vonzereje lehet a hajtányozás

2020. december 13. 21:31 | Wojtyla Ház

A tervek szerint akár már 2021-ben hajtányozhatunk az egykori Kecskeméti Kisvasút vágányain. Egészen pontosan a szépemlékű Bugaci kispöfögő Jakabszállás és Kiskunmajsa közötti szakaszán alakítanák ki azt a turisztikai hajtánypályát, amely a jövőben családi élmények, csapatépítők színtere lehet - tudtuk meg Kékesi Márton ötleggazdától, a MÁV-Start Zrt. járműfejlesztő mérnökétől. (Fotó: Turista Magazin archív)

Részletek
„Aki lámpást gyújt…” - Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából

„Aki lámpást gyújt…” - Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából

2020. december 13. 21:22 | Wojtyla Ház

„Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.” (Lukács 8,16) Hatházi Róbert plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a kecskeméti (széchenyivárosi) Szentcsalád Plébánia heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetéseket kedves olvasóinknak:

Részletek
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

2020. december 12. 20:48 | Wojtyla Ház

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11,28). Dr. Finta József plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia (Nagytemplom) heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetést kedves olvasóinknak:

Részletek
Wojtyla 15 kötet a támogatóknak

Wojtyla 15 kötet a támogatóknak

2020. december 8. 10:22 | Wojtyla Ház

Két felajánló – nevezetesen Árvai Andor, a Zwack Kecskeméti Pálinkamanufaktúra pálinkafőző-mestere, valamint dr. Horváth Gyula, a zöldség-gyümölcs nagykereskedelemben érdekelt „HORI” 96’ Bt. ügyvezetője – kedd délelőtt átvette a nemrégiben megjelent Wojtyla 15 című, a Wojtyla Barátság Központ 15 éves történetét feldolgozó kiadvány egy-egy példányát. A díszes kötetet eddig mintegy százan kapták kézhez: a népkonyha ismerős és ismeretlen támogatói, önkéntesei. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
„Aki lámpást gyújt…” - Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából

„Aki lámpást gyújt…” - Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából

2020. december 6. 22:19 | Wojtyla Ház

„Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.” (Lukács 8,16) Hatházi Róbert plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a kecskeméti (széchenyivárosi) Szentcsalád Plébánia heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetéseket kedves olvasóinknak:

Részletek
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

2020. december 6. 22:15 | Wojtyla Ház

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11,28). Dr. Finta József plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia (Nagytemplom) heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetést kedves olvasóinknak:

Részletek
Kigyúlt a második adventi gyertya fénye

Kigyúlt a második adventi gyertya fénye

2020. december 5. 11:48 | Wojtyla Ház

A második (lila) gyertya – melyet Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ igazgatója gyújtott meg – a reményt jelképezi. Arra emlékeztet minket, ahogy az angyal hírül adta Máriának, majd Józsefnek is az örömhírt: ők nevelhetik fel Isten Fiát, Jézust. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Fellobbant az első adventi gyertya lángja

Fellobbant az első adventi gyertya lángja

2020. november 28. 11:12 | Wojtyla Ház

A Wojtyla Barátság Központ adventi koszorúján is kigyúlt az első gyertya fénye, emlékeztetve a népkonyha gondozottjait a Megváltó világra jöttére. Az első gyertya meggyújtásakor végig gondolhatjuk azokat a próféciákat, amik a Messiás eljövetelét előre meghirdették. Isten annyira szeret minket, hogy már jóval születésünk előtt gondja volt ránk. Jézus bennünket helyettesítő áldozatát előre hirdették a próféták. Hangzik ma is ez az örömhír: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Wojtyla 15 – Megjelent a Wojtyla Ház tizenötéves történetét bemutató kötet

Wojtyla 15 – Megjelent a Wojtyla Ház tizenötéves történetét bemutató kötet

2020. november 27. 14:13 | Wojtyla Ház

A friss, még nyomdaszagú „aranykönyvben” azt az országosan is példaértékű missziói munkát mutatja be Borzák Tibor újságíró, ami a tizenöt esztendős kecskeméti Karol Wojtyla Barátság Központban teljesedik ki. Vagyis: hogyan lehet egy nemes gondolatból összefogással, lelkesedéssel és önzetlen támogatással megteremteni egy isteni csodát. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Wojtyla Ház: Szüntelenül fel kell hívnunk a figyelmet a szegények életkörülményeire

Wojtyla Ház: Szüntelenül fel kell hívnunk a figyelmet a szegények életkörülményeire

2020. november 25. 09:29 | Wojtyla Ház

Amikor reggel felkeltem, azon töprengtem, mennyire könnyű az életem munkásokéhoz képest, milyen sok időm van szellemi dolgokra, a szellemi életre. Rám tört a bűntudat érzése, és arra gondoltam, mennyire fontos, hogy úgy használjam talentumaimat, ahogyan Isten akarja. Aztán eszembe jutott egyik ismerősöm levele, aki arról ír, hogy a lelki dolgoknak mindig elsőségük van. Csakhogy az igazságosságot is hangsúlyoznunk kell, és szüntelenül fel kell hívnunk a figyelmet a szegények életkörülményeire – fogalmaz Dorothy Day (1897-1980) amerikai katolikus társadalmi aktivista naplójában.

Részletek
Árpádházi Szent Erzsébetre emlékeztek a wojtylások

Árpádházi Szent Erzsébetre emlékeztek a wojtylások

2020. november 19. 11:18 | Wojtyla Ház

II. András király és Merániai Gertrúd lánya Szent Erzsébetként vált közismertté a magyarság körében. Fiatal lányként elhagyta a türingiai őrgrófi udvart, hogy Jézus tanítása szerint a szegények és betegek szolgálatának szentelje életét. Erről ejtett szót Farkas Pál, a Wojtyla Barátság Központ állandó önkéntese szabadtéren, a szokásos déli ételosztás előtt. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

2020. november 15. 23:14 | Wojtyla Ház

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11,28). Dr. Finta József plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia (Nagytemplom) heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetést kedves olvasóinknak:

Részletek
Utolsó útjára kísérték Balázs Gergely és Szabó István piarista atyákat

Utolsó útjára kísérték Balázs Gergely és Szabó István piarista atyákat

2020. november 15. 23:04 | Wojtyla Ház

Az elhunyt atyák temetését 2020. november 14-én, szombaton a covid vírus miatt zárt körben tartották. A gyászszertartást a Kecskeméti Televízió élőben közvetítette, a Szentháromság Piarista Plébánia pedig online közvetítést szervezett az interneten. A temetési szertartást Szakál Ádám, a Piarista Rend Magyar Tartományának provinciálisa vezette. (A fotók forrása az online közvetítés)

Részletek
Szent Mártonra emlékeztek a wojtylások

Szent Mártonra emlékeztek a wojtylások

2020. november 11. 12:14 | Wojtyla Ház

Tours püspökének életműve előtt tisztelegtek a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai a szent emléknapján, november 11-én a népkonyha főbejáratánál. A déli ebédosztásra érkezett rászorultak egy bájos libapárt is megcsodálhattak a helyszínen: Gagyit és Patyit. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

2020. november 7. 21:40 | Wojtyla Ház

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11,28). Dr. Finta József plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia (Nagytemplom) heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetést kedves olvasóinknak:

Részletek
Ágaprító-komposztáló berendezést vásárolt a Porta Egyesület

Ágaprító-komposztáló berendezést vásárolt a Porta Egyesület

2020. november 6. 19:11 | Wojtyla Ház

A civil szervezet pályázat útján vásárolta a praktikus eszközt. Segítségével a „portás” aktivisták a Wojtyla Barátság Központ önkénteseivel karöltve időről időre ledarálják a népkonyha környezetében lehullott gallyakat. A feldolgozás során keletkezett melléktermék a szociális intézmény kerthelyiségeiben nyer végső hasznosítást.

Részletek
Anna Margit festőművész nyomában

Anna Margit festőművész nyomában

2020. november 3. 16:42 | Wojtyla Ház

Eredeti neve Sicherman Margit. Vidéki zsidó családból származott. Borota és Jánoshalma között született egy birtokon, ahol apja gazdatiszt volt. Szülőföldjéről még gyermekkorában elszármazott, így későbbi festészete, életpályája sem vált olyan egyértelművé Borotán, mint a galériákban szerte a nagyvilágon. Farkas P. József, a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója nemrégiben Borotára utazott, hogy felkeltse a művésznő emlékezetét a helyi közvéleményben. (Fotók: Farkas Pál)

Részletek
Állami kitüntetést kapott Horváth Attiláné

Állami kitüntetést kapott Horváth Attiláné

2020. október 28. 16:00 | Wojtyla Ház

Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára a köztársasági elnök megbízásából állami kitüntetéseket adott át hétfőn Budapesten. A rendezvényen A MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT (polgári tagozat) kitüntetésben részesült kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Horváth Attila Zoltánné, a kecskeméti Városi Szociális Közalapítvány kuratóriumi elnöke.

Részletek
Csík János a Wojtylában

Csík János a Wojtylában

2020. október 27. 11:19 | Wojtyla Ház

A Kossuth-díjas kecskeméti zenész, a Csík zenekar alapító tagja, prímása, énekese előadóként, támogatóként egyaránt megszokott vendégnek számít a Wojtyla Barátság Központ háza táján. Rendszerint a Mezzo zenekarral lép a szociális intézmény pódiumára. Ma ugyan nem élvezhették ének- és hangszeres tudását a karitatív létesítmény gondozottjai, viszont Farkas P. József alapító-igazgatótól egy frissen megjelent könyvet vehetett át a kiváló művész Wojtyla 15 címmel. A kötet exkluzív külleme és tartalma egyaránt sugallja a nagyívű missziói tevékenység eredményét, melynek köszönhetően immáron 120 rászorultat képes naponta étkeztetni a városszerte kitűnő hírnévnek örvendő civil szervezet. (Fotó: Mátyus István)

Részletek
Felszentelik a Szentháromság temető megújult Krisztus-keresztjét

Felszentelik a Szentháromság temető megújult Krisztus-keresztjét

2020. október 26. 14:47 | Wojtyla Ház

2020. október 29-én, csütörtökön, 11 órai kezdettel a Szentháromság temető területén a Wojtyla Barátság Központ szervezésében ünnepélyesen átadják a frissen felújított, eredetileg Szabó József kecskeméti polgár és neje, Kerekes Anna által 1904-ben emeltetett Krisztus-keresztet. Beszédet mond dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselő, a Népjóléti Bizottság alelnöke. A feszület üzenetét Lévai Jánosné tanácsnok asszony önti szavakba, majd dr. Tóth Szilárd levéltáros ismerteti a kereszt történetét. A szakrális emléket dr. Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára szenteli fel. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak! (Fotók: Mátyus István)

Részletek
A Wojtyla Házban is mérik a testhőmérsékletet

A Wojtyla Házban is mérik a testhőmérsékletet

2020. október 26. 14:44 | Wojtyla Ház

A Wojtyla Barátság Központ munkatársai szigorúan betartják, gondozottjaik tekintetében pedig betartatják a járványhelyzet kapcsán meghozott, egészségünk védelmére hívatott intézkedéseket, előírásokat. Ennek részét képezi a testhőmérséklet általános ellenőrzése is, melyet a népkonyha dolgozói ebédosztás előtt rendszeresen végrehajtanak. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Arra kaptunk meghívást, hogy szentek legyünk – II. János Pál pápával a metróban

Arra kaptunk meghívást, hogy szentek legyünk – II. János Pál pápával a metróban

2020. október 25. 22:23 | Wojtyla Ház

Október 22-én, csütörtökön délelőtt a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templom altemplomában került sor a Szent II. János Pál pápával a metróban – lengyel plakátkampány a budapesti metróban a szent pápa gondolataival című kiállítás megnyitójára. A tárlat kezdeményezője a Lengyel Intézet.

Részletek
Az emberi fájdalom és a remény kapuja a kereszt – Szent II. János Pál pápa üzenete ma is erőt ad

Az emberi fájdalom és a remény kapuja a kereszt – Szent II. János Pál pápa üzenete ma is erőt ad

2020. október 25. 22:19 | Wojtyla Ház

„Ne féljetek!” – 1978. október 22-én ezzel a felejthetetlen buzdítással kezdte meg Karol Wojtyła péteri szolgálatát. A nagy lengyel pápa szavai a mostani járvány idején is erővel visszhangoznak szívünkben – mondta a Vatikáni Rádiónak Sławomir Oder prelátus, II. János Pál szenttéavatási ügyének posztulátora.

Részletek
200 arcvédőpajzsot adományozott a Kodály Iskola pedagógusainak a Phoenix Mecano

200 arcvédőpajzsot adományozott a Kodály Iskola pedagógusainak a Phoenix Mecano

2020. október 14. 16:25 | Wojtyla Ház

A koronavírus-fertőzés megelőzésben leghatékonyabb eszköznek számító arcvédőpajzsot adományozott a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. a Kecskeméti Kodály Iskola tanárainak és technikai dolgozóinak. Az adományt szerda reggel adták át – a pandémiás szabályokra való tekintettel - az iskola épülete előtt, Balogné Papp Boglárka intézményvezető, dr. Nagy Zoltán ügyvezető igazgató, valamint Drozdik Szilvia, a PMK személyzeti vezetője és Nagyné Szita Magdolna intézményvezető-helyettes részvételével.

Részletek
Október 6. – Az aradi vértanúkra emlékeztek a wojtylások

Október 6. – Az aradi vértanúkra emlékeztek a wojtylások

2020. október 6. 11:42 | Wojtyla Ház

Tizenkét magyar tábornokot és egy ezredest végeztek ki Aradon 1849. október 6-án, az 1848-49-es szabadságharc leverését követően. Ők az aradi tizenhármak. Nevezetesen: Knezić Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos. Rájuk emlékeztek a Wojtyla Barátság Központ előtti téren a népkonyha gondozottjai. Az egykori történések részleteit Farkas Pál, a szociális intézmény programszervező munkatársa idézte fel, majd Oskolás János költő elszavalta egyik alkalomhoz illő versét. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Átadták az Assisi Szent Ferenc-emlékdíjat

Átadták az Assisi Szent Ferenc-emlékdíjat

2020. október 2. 12:03 | Wojtyla Ház

Első alkalommal adományozott Assisi Szent Ferenc-emlékdíjat a Wojtyla Barátság Központ sorsközössége. Farkas P. József, a népkonyha alapító-igazgatója alapította a kitüntetést, melyet idén Gulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. kereskedelmi-igazgatója vehetett át sok éves, a szociális intézmény folyamatos fenntartása érdekében tett jószolgálati tevékenysége elismeréseként. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
„Névtelen” támogató jótékonykodott

„Névtelen” támogató jótékonykodott

2020. szeptember 29. 11:27 | Adományok Wojtyla Ház

„Jó annak, aki gyakorolja az irgalmat, aki szívesen ad kölcsön, és tetteit az igazsághoz szabja. Nem tántorodik meg soha, az igaz örökre emlékezetben marad. Rossz hírtől nem kell félnie, bátorsága szilárd, mert az Úrban remél. Szíve nyugodt, nem ismer félelmet; ellenségei szégyenben maradnak. Osztogat a szegénynek és adakozik, igazsága megmarad örökre, ereje dicsőségesen fölemelkedik.” Az ószövetségi 112. zsoltár eme sorai ihlették adakozásra azt a nemes szívű, jólelkű urat, aki kedd délben anonim módon lepte meg ebédadományával a Wojtyla Barátság Központ szegényeit. A jóságos ismeretlen patrónusnak köszönhetően százhúsz adag lencsegulyást, továbbá kenyeret, süteményt szolgáltak fel a népkonyha lelkes önkéntesei. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Szeretetebéd Sebők Márta jóvoltából

Szeretetebéd Sebők Márta jóvoltából

2020. szeptember 28. 17:11 | Adományok Wojtyla Ház

Magam és munkatársaim tevékenységét mindig az ügyfeleinknek nyújtott komplex könyvelői és könyvvizsgálati szolgáltatás jellemezte. Mi nemcsak könyvvizsgálattal, könyveléssel, bérszámfejtéssel, adótanácsadással és az ezekhez tartozó teljeskörű adminisztrációval foglalkozunk, hanem partnereink számára igény szerint széleskörű naprakész információkat nyújtunk vállalkozásuk vezetéséhez – mutatta be cégét Sebők Márta, a lajosmizsei Sebők Audit Kft. ügyvezetője. Az átfogó könyvviteli szolgáltatásokat nyújtó társaság tulajdonosa emellett rendre azokról sem feledkezik meg, akiknek tőlük független, esetleg szubjektív okból kifolyólag az élet árnyékos oldala jut osztályrészül. E társadalmi réteg támogatását vállalta fel Márta asszony hétfőn a Wojtyla Barátság Központban, ahol neki köszönhetően százhúsz adag rántott szeletet és petrezselymes burgonya köretet, valamint kenyeret, süteményt szolgáltak fel a szociális intézmény szorgos munkatársai. (Fotók: Tódor Norbert – archív)

Részletek
Bruncsák András „főztje”

Bruncsák András „főztje”

2020. szeptember 27. 21:10 | Adományok Wojtyla Ház

Szappanos István festőművész szakkörében készültek első stúdiumaim, ő vezetett rá az alkotás örömére, kedves természete, emberi tulajdonságai, az általa sugallt pedagógiai attitűd máig hatnak munkámra. Felsőfokú tanulmányaimnál százszorta többre tartom azokat a nyarakat, amelyeket a zebegényi Szőnyi István Nyári Képzőművészeti Szabadiskola murális (freskó) osztályán tölthettem 1983 és 1994 között. A freskó osztályon végzett demonstrátori munkám már előkészítette mostani tanítási gyakorlatomat. Munkamódszerem a mai napig is a látvány, tapasztalati élmény alapján készülő akvarell, guache, a jobb vázlatokat tojástempera táblaképeken formálom újra. A zebegényi nyarakat a veránka szigeti ősz váltotta fel. 1996 óta a gemenci plein-air művésztelep állandó résztvevője vagyok. Folyamatos feltöltődést ad a környezet s a jó barátokkal való közös munka. E tapasztalatok nélkül szabadiskolai művészetpedagógiai munkám elképzelhetetlen lenne. Az oktatási rendszerre rótt terheket s az oktatás színvonalának szellemi-erkölcsi süllyedését látva a szabadiskolázásba távoztam. Jó döntés volt, jobb, mint egy főiskolai előléptetés. A Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola rajz-festő osztályának tanára vagyok 1993-tól. Itt saját elképzeléseimet valósítom meg tanítványaimmal – vallott egy helyütt pályafutásáról Bruncsák András kecskeméti festőművész. Aki a festészeten túlmenően a szegények gyámolítását is kiemelt feladatának tekinti. Ennek adta – immáron nem először tanúbizonyságát szombaton a Wojtyla Barátság Központban, ahol ebédadományával támogatta a népkonyha gondozottjainak létfenntartását, kiskaput nyitva ezzel a rászorultak visszailleszkedése előtt. A nélkülözők ma kolbászos lecsót, kenyeret, valamint süteményt fogyaszthattak Bruncsák András és Kövecses Zsuzsanna önkéntes szakácsnő jóvoltából. A vasárnapi hidegcsomagok Veszelka Mihály és a városföldi képviselőtestület adománya révén jutottak el az elesettekhez. (Fotók: Mátyus István – archív)

Részletek
Szabó Antal volt a nap támogatója

Szabó Antal volt a nap támogatója

2020. szeptember 25. 14:18 | Adományok Wojtyla Ház

Szabó Antal, a Poli-Farbe Kft. ügyvezető-tulajdonosa számos módon és helyen gyámolítja azokat, akik legtöbbször önhibájukon kívül, esetleg megalapozatlan döntéseik következtében válságos helyzetbe kerültek, miközben különböző fórumokon Istennek a Szentírásban kinyilatkoztatott kijelentéseit hirdeti a téma iránt érdeklődők számára. Egyéb jószolgálati tevékenységei mellett évek óta minden hónapban egy alkalommal ebédet adományoz a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ ellátottjainak. Ezt tette szeptember 25-én, pénteken is, amikor jóvoltából százhúsz adag sült csirkecombot szolgáltak fel a népkonyha munkatársai rizibizi körettel, savanyúsággal, kenyérrel és süteménnyel. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek