Július 10. csütörtök, Amália
 Étellel szolgáltak a Keresztes testvérek

Étellel szolgáltak a Keresztes testvérek

2025. május 7. 13:35 | Adományok

A lajosmizsei Keresztes-Mizse Kft. ügyvezető-tulajdonosai – Keresztes Alajos és Ádám – 2024 tavaszán csatlakoztak a Wojtyla Barátság Központ támogatóinak több száz magánszemélyt, vállalkozót és intézményt magába foglaló népes táborához. A baromfihús-feldolgozással és tartósítással foglalkozó cég vezetői nemrégiben húsz kilogramm pulykahúst adományoztak a szociális-közművelődési intézmény gondozottjainak ellátására. A nagymennyiségű étkezési alapanyag egyik fele szerda délben főtt készre a népkonyha udvari bográcsában. A házias pulykaraguleves mellé kenyér, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet felajánlásával – tejberizs, levespor továbbá – a Fornetti Kft. jóvoltából édes sütemény került kiosztásra. (Fotók:Mátyus István)

Részletek
Házias ebéd a nagytemplomi hívektől

Házias ebéd a nagytemplomi hívektől

2025. május 6. 12:20 | Adományok

A Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia hívőközössége újfent elérkezettnek látta az időt, hogy városunk szegényei javára szolgáljon. Ennek gyakorlati megvalósításaként kedden ismét a nagytemplomi hívek vendégei lehettek egy ízletes ebédre a Wojtyla Barátság Központ rászorultjai, szám szerint közel százhúszan. A gondozottakat Farkas Pál, a Wojtyla Ház programszervezője köszöntötte az egyéb halaszthatatlan teendői miatt ezúttal távolmaradt dr. Finta József plébános nevében. A felajánlók, tavaszi rizses húst savanyúsággal, kenyérrel, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet felajánlásával – mézes puszedli, továbbá – a Fornetti Kft. jóvoltából pogácsa kíséretében adományoztak. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Májusban is számíthattak az elesettek Corneliára és a Vidám Törzsasztalra

Májusban is számíthattak az elesettek Corneliára és a Vidám Törzsasztalra

2025. május 5. 12:25 | Adományok

Cornelia Rückriegel német anyanyelvű írónő, valamint Facol Lajos, a Vidám Törzsasztal Társaságának képviselője legutóbb áprilisban vendégelte meg a Wojtyla népkonyha sorsközösségét. Hétfőn mindketten régi ismerősként köszöntötték újra a rászorultakat, annál is inkább, mert jellemzően együtt jelennek meg az étkezdében, havi rendszerességgel. Imádságot és asztali áldást követően száztíz adag rakott krumplit kolbásszal szolgáltak fel a nélkülözőknek a szociális-közművelődési intézmény étkezdéjében, kenyér, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet felajánlásával – mézes puszedli, továbbá – a Fornetti Kft. jóvoltából pogácsa kíséretében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Kovács Zoltán és családja ajánlotta fel a szegények mai ebédjét

Kovács Zoltán és családja ajánlotta fel a szegények mai ebédjét

2025. április 30. 13:46 | Adományok

A kecskeméti Miga-Metall Kft. tulajdonosa, Kovács Zoltán családjával karöltve úgy döntött, április 30-án újból vendégül látja a Wojtyla Barátság Központ szegényeit. Eddigi tapasztalatai alapján ugyanis hosszú ideje akként ítéli meg, további támogatásra méltó az erőfeszítés, melyet a szociális intézmény kollektívája és sorsközössége együttes erővel kifejt annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű emberek közül minél többen megtalálják helyüket, szerepüket a „normális” élet felé vezető úton; előbb-utóbb ismét önállóan eligazodjanak mindennapjaik útvesztőiben. A fémmegmunkálással, lakatosipari munkákkal, hegesztéssel, fémszerkezet-gyártással, csiszolással, felületkezeléssel foglalkozó kecskeméti Miga-Metall Kft. vezetője a gondozottakhoz szóló köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy másik alkalommal is tud majd segíteni. Kovács Zoltán, valamint a Wojtyla Ház munkatársai, önkéntesei délben vadpörköltet és tarhonyát, valamint savanyúságot, almát, továbbá – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – édes süteményt és szószport szolgáltak fel a népkonyha közel száztíz elesettje részére. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Örömtáncoltak a Wojtyla előtti téren

Örömtáncoltak a Wojtyla előtti téren

2025. április 30. 13:24

A Hello 60 Szenior Örömtánc Csoport foglalta el a Wojtyla Barátság Központ pódiumát szerda délben, ebédosztás előtt. Zeneszámokon keresztül örömtánc-mozdulatokat mutattak be a szociális-közművelődési intézmény gondozottjainak. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Hidegcsomagok a hosszú hétvégére

Hidegcsomagok a hosszú hétvégére

2025. április 30. 13:02 | Adományok

A Wojtyla Barátság Központ vezetősége az elkövetkezendő – rövid időn belül immáron második – hosszú hétvégére sem hagyja magukra a szociális-közművelődési intézmény gondozottjait. A karitatív létesítmény csütörtök délben egy-egy hidegcsomaggal kedveskedett a rászorultak felé. A nylonzacskókban a Pro Filii Alaptívány támogatásával 4 darab rántotthúsos szendvicset, az Alföld Pro-Coop Zrt. ügyvezető igazgatója, Vágóné Balla Eszter felajánlásával ízletes májkrémet, Gulyás István, a Félegyházi Pékség ügyvezető igazgatója anyagi hozzájárulásával kenyeret, valamint a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából leveskockát, levesport, csemegeuborkát és mézeskalácsot találhattak Kecskemét szegényei. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Magyaros étel és medvehagyma-szósz a gombászklubosok felajánlásával

Magyaros étel és medvehagyma-szósz a gombászklubosok felajánlásával

2025. április 29. 13:44 | Adományok

A Kecskeméti Gombász- és Gyógynövényklub, valamint a Lajosmizsei Gombászklub jelenlévő képviselői főztek kedden ebédet a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai számára. A nemes lelkű vendéglátók pulykapörkölttel, valamint főtt tésztával és medvehagyma-szósszal kedveskedtek a szociális-közművelődési intézmény szegényeinek. A menü ízvilágát – mely Tóth István kiváló főzőmester érdeme – csillagos ötösre értékelték a népkonyha rászorultjai. Jutott is nekik repeta bőven a fejedelmi étekből. A remek menüt hagyományosan kenyér, sajtos kifli, valamint – a Fornetti Kft. támogatásával – sütemény, továbbá – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából - mézeskalács és zacskós mártáspor egészítette ki. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Tavaszi gyógynövényekről a Wojtylában

Tavaszi gyógynövényekről a Wojtylában

2025. április 29. 13:18 | Szegények Akadémiája

A kellemes idő beköszöntével hivatalosan is kezdetét vette a vadon termő gyógynövények gyűjtésének szezonja. Horváthné Terike ezúttal az erdőn-mezőn gyakorta előforduló gyógynövény fajokról nyújtott átfogó tájékoztatást (a teljesség igénye nélkül), melyek szedése a következő napokban, hetekben végezhető. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ferenc pápa utolsó magyar szavai húsvét előestéjén a Vatikánban: „Isten hozott benneteket!”

Ferenc pápa utolsó magyar szavai húsvét előestéjén a Vatikánban: „Isten hozott benneteket!”

2025. április 29. 11:01

Április 19-én, nagyszombat este, a húsvéti vigília szertartás előtt a Vatikánban a Szent Márta-ház és a Szent Péter-bazilika között egy kis magyar csoport váratlanul összefutott a Szentatyával. Nem egészen két nappal az atyai házba való költözése előtt még egyszer elmondhatta magyar nyelven, és a kis csoporton keresztül minden magyarnak szerte a világon: „Isten hozott benneteket!”

Részletek
Csatosék idén második alkalommal jótékonykodtak

Csatosék idén második alkalommal jótékonykodtak

2025. április 28. 13:37 | Adományok

Csatos Erika és kedves férje, Csatos János az Álomjövő Kft., valamint a Csatos és Társa Kft. ügyvezető-tulajdonosai, vezető pénzügyi mentorai, a hosszútávú befektetési stratégiák országosan elismert szakértői immáron több mint 20 esztendeje. Erika évekkel ezelőtt megálmodta a „Nőnek lenni jó” konferenciát, melynek azóta is mozgatórugója, főszervezője. Számos hazai média keresi fel őt interjúkéréssel, egyben országos rendezvényekre úgyszintén gyakran invitálják becses személyét előadóként. Lelkes csapata közreműködésével változatos helyszíneken, testreszabott megoldásokkal minden részletet tökéletessé varázsol, legyen szó akár több ezer fős konferenciáról, avagy szűkebb körű szakmai tanácskozásról. Vállalkozói, közéleti szerepvállalása mellett – nem utolsó sorban – édesanya, nagymama is. Erika maga az energia, mosoly és életöröm. Magabiztos, motivált, sikeres. Számos elfoglaltsága mellett – szeretett hitvestársával karöltve – a jótékonyság is központi helyet foglal el életében. Olyannyira, hogy Csatosék 2025-ben immáron negyedévente támogatják a Wojtyla Barátság Központ szociális étkeztetési programját – szívvel-lélekkel, végtelen szeretettel. Bőkezű adakozásuk idei második megnyilvánulásaként Marco Polo-szeletet és burgonyapürét, kenyeret, valamint – a Fornetti Kft. jóvoltából – édes süteményt, továbbá – Szőrös András lajosmizsei őstermelőnek és feleségének köszönhetően – szamócát fogyasztottak a karitatív létesítmény gondozottjai. (Fotók: Mátyus István)

Részletek